Szamuely, a pannon Robespierre

„A magyar tanácsköztársaság rettenetes végéről” közölt érdekes és nagyon terjedelmes cikket a bécsi Der Standard. A 100 évvel ezelőtt véget ért tanácsköztársaság kegyetlen vérebe, Szamuely Tibor öngyilkosságot követett el, és most valamilyen burgenlandi erdőben van eltemetve. Szamuely Lichtenwörth osztrák határállomáson augusztus 2-án lőtte szíven magát saját fegyverével.

Nem halt meg azonnal, de mire bevitték a kórházba, már halott volt. Élt 28 évet. Szamuely, akárcsak sok más K.u.K. katona az orosz hadifogságban lett kommunistává. Az októberi forradalom győzelme után egyenesen Lenin egyik bizalmasa lett. Tőle kölcsönözte a vörös terror a francia jakobinusok nyomán kialakított vörös terror koncepcióját is.

Szamuely valóban afféle pannon Robespierre-ré vált a rövid idő alatt, amikor Magyarországot munkás- és katonatanácsok irányították. 1919. március 21-én, amikor világossá vált, hogy a fegyverszünet demarkációs vonalai tényleges határokká szilárdulnak, lemondott a polgári kormány. A népfront-kormány puszta kétségbeesésből, erőszakmentesen került hatalomra, ahol augusztus 1-ig, a tiszai front teljes összeomlásáig tartotta magát.

A kormányt hivatalosan Garbai Sándor vezette, de az emlékezés előterében a mai napig Kun Béla áll. És Szamuely Tibor volt a hóhér, aki a Lenin-fiúkkal a vörös terrort végigvitte az országon, Nyugat-Magyarországon is. Nem tudni bizonyosan, hányan váltak áldozatokká, de a becslések 500-600 emberről szólnak.

A szerző felsorolt néhány véres eseményt, majd azt írta: Szamuely az összeomlás után Ausztria felé menekült.  A Savanyúkút (Sauerbrunn) és Lajtaszentmiklós (Bruckneudorf) közötti út mentén lévő Waldheim vendéglőbe ment, majd Franz Strohschneider vezetésével egy sötét erdőn át folytatta útját a Lajtáig. A bukás híre eljutott már Ausztriába is, Kun Béla és társai Bruckneudorfban várakoztak, hogy beléphessenek az országba, amely jelezte, hogy menedéket nyújt, de Szamuelyt semmilyen körülmények között nem fogadja. Szamuely hamisított igazolvánnyal szökött. Miután szíven lőtte magát, rögzítették, hogy mit találtak nála: sok pénzt, egy Josef Krause névre kiállított ukrán útlevelet, és egy pár mandzsettagombot, amelyet személyesen Lenintől kapott.

Halála után felmerült a kérdés, hogy hol temetik el. A bécsújhelyi (Wiener Neustadt) zsidó hitközség a korabeli sajtó beszámolói szerint elzárkózott: a helyi lap szerint a hitközség a temető meggyalázásának tekintette volna, ha Szamuelynak nyughelyet biztosít.

A Prager Tageblatt 1923. május 26-i írása szerint „az osztrákok átdobtál a holttestet a határon, de amikor a magyar oldalon megtudták, kiről van szó, visszadobták, és ez 5-6 alkalommal megismétlődött. Végül Szamuelyt elsőre Savanyúkút közelében, magyar területen temették el”, közvetlenül a temető fala mellett, de kívül. Ám ott sem maradhatott.

Egy augusztus 22-én kelt, precíz rendőri jelentés szerint „Savanyúkút és a környező falvalók lakói lakossága azzal fenyegetőzik, hogy nem tűrik meg Szamuely holttestét, és kutyákkal fogják széttépetni”.  A holttestet exhumálták, és Sauerbrunn és Pötsching kötött egy titkos helyen temették el újra. 

Ám Szamuely özvegye, Szilágyi Jolán grafikus (1950-ben Munkácsy-díjjal is kitüntették), nem hagyta nyugodni, és egészen a hatvanas évekig követelte az újra hatalmon lévő elvtársaktól, hogy hozzák végre haza „a proletariátus hősének” maradványait.

A sír keresését csak akkortól kezdték szorgalmazni, amikor az 1921 óta Ausztriához tartozó Burgenland a szovjet megszállási övezet része lett. 1956. január végén a kommunista Freies Burgenland (Szabad Burgenland) jelentette, hogy a vezető magyar kommunista maradványait Budapestre szállították, ahol tiszteletadással szándékoznak eltemetni.

Minden jel arra utal, hogy csak a nyughatatlan özvegyet akarták elhallgattatni. Ugyanis egy római kori sírt ástak ki, és azt „adták el” a jelen lévő özvegynek férje sírjaként. Azt, hogy a síron egy római sírkő volt - amely 29.448 leltári szám alatt a burgenlandi tartományi múzeumban található -, azzal magyarázták az asszonynak, hogy a vadállatoktól akarták megvédeni a maradványokat.

Joseph Roth, a Wiener Zeitung című lap megbízásából 1919. augusztus 3-án, vagy 4-én érkezett a helyszínre, Savanyúkútra, ahol súlyos gyanakvással fogadták. Látogatásáról azt írta: „Sauerbrunn (Savanyúkút) azelőtt csak üdülőhely volt. Most történelmivé lett: itt nyugszik a nagy gyilkos Szamuely Tibor”. Mindez azonban csak az előjáték volt a XX. század nagy vérfürdőihez, az utána következők messze-messze szörnyűségesebb tetteket hajtottak végre, mint Szamuely, talán ezért is merült a személye ennyire feledésbe” - írta a cikk szerzője.