Szorul a néppárti hurok Orbán körül

HírKlikk 2019. február 25. 16:10 2019. feb. 25. 16:10

Egyértelműen el kell köteleződnie az Európai Néppárt (EPP) értékei mellett Orbán Viktor magyar kormányfőnek és az EPP-hez tartozó pártjának, a Fidesznek - mondta hétfőn Berlinben a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára.

Paul Ziemiak a CDU elnökségi ülése után tartott tájékoztatóján a migrációval foglalkozó magyar kormányzati kampánnyal kapcsolatban elmondta, hogy az elnökség "elítéli" a kampányt és "elhatárolódik" tőle.

Mint mondta, a kampány "semmilyen formában nem felel meg álláspontunknak és politikai stílusunknak, az EPP értékeiről nem is beszélve".

Hozzátette: a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió szövetsége "strukturált párbeszédet" folytat a Fidesszel, amelynek során szóvá teszik a kampány ügyét.

A közelgő európai parlamenti (EP-) választásra utalva aláhúzta, hogy az "EU intézményei ellen is" irányuló kampány alapján a CDU elnöksége megállapította: "így nem működhet a közös választási küzdelem".

 Markus Söder a CSU elnökségi ülése után tartott tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: "ilyen kampányokat mi nem tudunk támogatni", és a magyar fél által választott út "nem az az út, amelyen mi járunk".

Az ügyet meg kell tárgyalni az EPP keretein belül - tette hozzá Markus Söder, aláhúzva: "azt akarjuk, hogy mindnyájan együtt maradjunk, de azt is világossá kell tenni, hogy miről van szó, jelesül arról, hogy a politikai közepet képviseljük, és ilyen utakat nem akarunk támogatni".

Elmondta: "jelzést kell adni arról, hogy mit lehet, és mit nem lehet, ezt megtettük, és reméljük, hogy ez a jelzés meg is érkezik", ezért az EPP következő gyűlésén "beszélni kell arról, hogy hogyan tovább".

Hozzátette, hogy álláspontjukat a kétoldalú kapcsolatok keretében is ismertették a magyar féllel.

Forrás: MTI/Hírklikk