Tagi kölcsönökkel mentik a kukaholding miatt csőd szélére került cégeket

Márkus 2018. december 11. 11:00 2018. dec. 11. 11:00

Tagi kölcsönökkel próbálják az önkormányzatok megmenteni a szemétszállítással foglalkozó cégeiket. Az ok minden esetben a csak kukaholdingként emlegetett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. késedelmes fizetése.

A napokban döntött Szombathely közgyűlése, hogy 500 millió forint tagi kölcsönnel segíti ki a Szomhull-t, a vasi megyeszékhely önkormányzatának tulajdonában álló hulladékgazdálkodó céget, amely alvállalkozó bevonásával látja el feladatát.

A Szomhull beszámolója szerint idén eddig csupán 87 milliót (+áfa) utalt részükre a kukaholding, miközben az alvállalkozó SZOVA felé 230 milliót kellett volna kifizetniük. A szombathelyi önkormányzat 500 millió forint tagi kölcsönnel próbálja a fizetőképességet fenntartani.

Neményi András szombathelyi MSZP-s képviselő szerint káosz van a hulladékgazdálkodással az egész országban, a központi cég számlázni sem képes, és fizetni sem. A közgyűlésen mindehhez hozzátette, hogy nem a fideszes polgármester idézte elő ezt a helyzetet, de neki is van politikai felelőssége, és a város kormánypárti országgyűlési képviselőjének.

Nem csak a vasi megyeszékhely cége van bajban, a kisebb településeken is problémát okoz a kukaholdin nemfizetése. A 24 ezer lakosú Nagykőrösön a múlt héten döntöttek 30 millió forint tagi kölcsönről a szemétszállítást alvállalkozóként végző városi tulajdonában lévő KÖVA részére. A szemétszállítási feladattal megbízott DTKH Nonprofit Kft. az elmaradt állami pénzek miatt közel 80 millió forinttal tartozik a KÖVA-nak.

László Ferenc nagykőrösi MSZP-s önkormányzati képviselő szerint azonnal vissza kell állítani a régi rendszert, a szemétszállítás feladatát vissza kell adni az önkormányzatoknak.