Tarlós Pisti a vérzivatarban

HírKlikk 2019. október 13. 06:14 2019. okt. 13. 06:14

Hivatalosan kampányzáró sajtótájékoztatónak nevezték azt a szerencsétlenkedést, amikor egy nappal az ön kormányzati választás előtt Tarlós István regnáló főpolgármester (egyben főpolgármester-jelölt) kiállt néhány újságíró elé. Tarlós az elmúlt hetekben nem kampányolt, nem járta be Budapestet, hogy bemutassa a programját, és a főváros polgárait meggyőzze arról, amit a plakátján hirdetnek, hogy biztos kezekben van a város.

Nem érezte szükségét, hogy a programjának megismertetésével megtisztelje a főváros lakóit, mert a Fidesz kampányguruival együtt azt gondolta hogy a győzelemhez elegendő lesz az állampárt médiatúlsúlya, az ezernyi szórólap és plakát. Abban bízott, hogy neki nem kell semmit sem mondania a budapestieknek, így is simán nyer a kezdetben lesajnált Karácsony Gergely ellen. Ám a verseny váratlanul szoros lett, s Tarlós esélyeit még a Győrben kirobbant, Borkai-ügy sem növelte.

Ezért mondta már pénteken (majd szombaton szintén) Tarlós, hogy Borkai méltatlan a tisztségre, s ezért szólította fel lemondásra a győri polgármestert. Tarlós persze tudja, hogy a Fidesz nem fogja megengedni Borkainak, hogy lemondjon. A Fidesz azt engedi meg Borkainak, hogy vasárnap este hozza a kötelezőt, azaz, nyerje meg a polgármesteri választást Győrben, majd azt követően néhány nappal (héttel) később lemondjon a posztjától. Tarlós tehát nem „követelte” Borkai lemondását, csupán azt kommunikálta, hogy ő tökös legény, nem mellesleg tiszta ember, aki sem a korrupciót, sem a kurvázást, de még a kokainozást sem tűri.

Bárhogy is legyen, beszédes az, hogy Tarlós főpolgármester nem egy nagygyűlésen, lelkes, győzni vágyó tömegek előtt szólt az övéihez, hanem néhány újságíró és tévés előtt olvasta fel meglehetősen vérszegény mondatait. Nyilván ő is tudta, hogy jobb lett volna sok ember előtt beszélni, ám ezt sem a főpolgármester, sem a Fidesz nem merte bevállalni. Egy több ezres tömegben ugyanis akadhatnak olyanok is, akik nem Borkait, hanem Tarlóst, esetleg Orbán Viktor miniszterelnököt szólítják fel lemondásra. És nemcsak az ellenzék soraiban vannak ilyen emberek, a fideszesek között is szép számmal találhatók olyanok, akik úgy gondolják, hogy Tarlós nem Budapest, hanem Orbán Viktor és a Fidesz érdekeit képviseli.

Talán, ha Tarlós és a Fidesz hamarabb ébred, akkor lett volna esélye, hogy meggyőzze a kétkedőket arról, hogy ő nem Orbán Viktor bábja. Ezt a veszélyt azonban csak az utolsó napokban érzékelte, és mire észbe kapott, már késő volt. Kárenyhítésnek egyedül a nagyközönség kizárásával megtartott, színtelen, szagtalan, kampányzáróként eladott ajtótájékoztató maradt.

Vasárnap este kiderül, hogy e kései hajrá mire volt elég.