Tényleg fasisztázott Fábry Sándor?

Németh Péter 2018. november 27. 12:53 2018. nov. 27. 12:53

Bejárta az egész sajtót, hogy Fábry Sándor a Duna Tv-ben, saját műsorában, fasisztának minősítette az m1-et, a Hír tv-t, meg az Echó tv-t, ráadásul illetlen szavakkal illett az akkor még kormányszóvivő Kovács Zoltánt és Bakondi György kormánybiztost. Fábry jó ideje szolgálja úgymond a jobboldalt, ezért is keltett nagy feltűnést a váratlan minősítés.

A jobboldal kezdetben hallgatott, nem is tudta mit kezdjen a helyzettel, mostanra azonban már érzékelhető fordulat: Fábry nem fasisztázott, csak megint a baloldal, amelyik Soros zsoldjában állva próbál éket verni az egységes Orbán-tábor tagjai közé. És hogy ne higgyék, hogy a levegőbe beszélek, idézek egy véleményt a sztárblogról.

Így szól: „Kéjes-kaján örömmel írja az ellenzéki szennymédia, hogy Fábry lefasisztázta az MTV-t, és ugyanilyen kéjes-kaján örömmel osztogatja boldog boldogtalan ellenzéki nyomorultlelkű, hogy lám-lám már Fábry is… egy aprócska gond van ezzel: Fábry NEM fasisztázta le a köztelevíziót!”

Aztán: „ A 30 éve állandóan fasisztázó balliberális sajtónak már ember nem akad, aki elhinné, hogy Orbán és a rendszere fasiszta. Mint a mennyei manna, olyan jól jött volna nekik, ha Fábry is fasisztázott volna. De Fábry nem fasisztázta le a közmédiát, bármit is hazudik erről az index, a 444, a hvg és a többi Soros-zsoldos nyomoronc."

Most ne foglalkozzunk a stílussal; amióta Bayer Zsolt bevezette ezt a nyelvhasználatot, azóta mindenki Bayer akar lenni. Hát hajrá.

Ezzel együtt, ha lecsupaszítjuk a fenti sorokat, és csak az állítást magát nézzük. lehet benne valami. Én ugyan valóban felültem annak, hogy Fábry faisztázott egyet, minek következtében meg is fogalmazódott bennem a kérdés: vajon változott-e a politikai ízlése Fábrynak?  Én emlékszem még azokra az időkre – magam is jókat szórakoztam szárszói magánszámain Farkasházy kertjében - , amikor keményen ostorozta a jobboldalt, miért ne fordulhatna elő, hogy újra változott a politikai identitása? Hiszen akadnak azért olyan Fidesz-hívők, akik kiábrándultak, nem tudják elfogadni azt, amit ez a párt ma képvisel.

Szóval lehetséges, hogy én is csak a kiragadott részletből indultam ki, amikor elfogadtam: Fábry komolyan és ténylegesen fasisztázott.

Farkasházy Tivadar viszont bizton állítja: nincs így. „Amit előadott, az csak egy gúnyolódás volt, éppen azokon, akik szemben állnak a Fidesszel” – fogalmazott. Azt mondja a hajdan volt kollega  - 2002-ig sokat dolgoztak együtt -, hogy ő maga röhögőgörcsöt kapott, amikor ezt a fasisztázó interpretációt hallotta. Nonszensz, fogalmazott Farkasházy, hogy abban a tévében, amely helyet ad neki ilyeneket mondjon. „Össze van fonódva a Terror Házával meg ezzel a rendszerrel, nem olyan könnyű neki onnan megpattanni, ahhoz ügyesebbnek kell lennie, mint Gruevszki volt” – állította a humorista, aki a következő szerdán megjelenő Hócipőben, a Nem értem rovatában hosszan is kifejti a véleményét Fábry mondatáról.

Most, a Hírklikknek azt fejtette ki Farkasházy, hogy amit Kovács Zoltánról, vagy Bakondi Györgyről mondott, azt sem lehet komoly kritikaként értékelni, ennél, szerinte már Schwott Lajos hajdani karikatúrista is keményebb volt, vagy akár Komlós János is durvábban beszólt Brezsnyevnek, mint Fábry most, az említett két úrnak.

Aki netán nem értené, hogy Farkasházy miért említette meg a Terror Házát, nos azok számára, szolgálati közleményként: Fábry javaslatára jött létre 2002-ben a Terror Háza. „Ebben az évben szakítottuk meg a közös munkánkat, magyarázta Farkasházy, pedig előtte tizenöt évet dolgoztunk együtt. Sokat köszönhetek neki, erősek voltak a családi kapcsolataink, Fábry édesanyja fantasztikus süteményeket csinált.”

Végezetül annak adott hangot Farkasházy, hogy senki ne ábrándozzon: Fábry nem fog megváltozni.