Tiborcz a Várban: már készen van, csak postázni kell a feljelentést

NVZS 2019. június 19. 12:18 2019. jún. 19. 12:18

„Már készen van, alá is írtam, csak postázni kell azt a feljelentést, amely annak a várbeli háznak az ügyében született, amit Orbán Viktor veje vásárolhatott meg, miután az önkormányzat lemondott az elővételi jogáról” – tudtuk meg V. Naszály Mártától, a Párbeszéd I. kerületi önkormányzati képviselőjétől. A jogászok szerint 170 millió forint értékű vagyoni kár érte az önkormányzatot az ügyben.

Idén április végén írtuk meg, hogy V. Naszály Márta jogászokkal és szakértőkkel vizsgáltatja a tranzakciót: Tiborcz István egy patinás, csaknem 350 négyzetméteres műemlékházat vett meg a Fortuna utcában. A ház ugyan magánkézben volt, de tulajdonosának először a Budavári Önkormányzatot kellett hivatalosan megkeresnie azzal, hogy kíván-e élni elővásárlási jogával. A  tulajdonos a vételárat 370 millió forintban határozta meg, azaz egymillió forint/négyzetáron. (Csak összehasonlításként: a hasonlóan patinás várbeli Úri utcában kínálnak eladásra egy 73 négyzetméteres lakást, 110 millió forintért.)

A szakértők azt állapították meg, hogy az ingatlan reális értéke minimum a másfélszerese volt annak, s az önkormányzatot 170 millió forintos vagyoni kár érte. A feljelentést a jogászok megírták, az már csak postázásra vár – közölte portálunkkal V. Naszály Márta.

Az elmúlt hónapokban sorra „borulnak ki a csontvázak a budavári szekrényből” – egymás után jelentek meg azok az értesülések, amelyek szerint fideszes prominensek, a kormányhoz, a kormányfőhöz közelálló személyek, illetve a hozzájuk köthető cégek sorra vásárolják fel a Várnegyed értékes – nem egyszer műemlékké nyilvánított – ingatlanjait, illetve szereznek a tulajdonnal közel egyenrétékű örökbérleti jogot.

Tiborcz István mellett többek között Bayer Zsolt: Lázár János vadásztársa, Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg; a Semjén Zsoltot kitüntető Safari Club elnöke; Palkovics László innovációs és technológiai miniszter; a volt MTI-vezér, Belénessy Csaba; de amúgy Nagy Gábor Tamás polgármester és szülei is önkormányzati lakásban laknak a Várban.

V. Naszály Márta már az első ilyen ügyek kirobbanása idején is úgy vélekedett, hogy „kormányzati körökben sikk lett a Várba költözés, az elmúlt két év arról szólt, hogy ezt gond nélkül meg is tehessék: ugyanis megteremtették az ehhez szükséges jogi környezetet”. Megtehetik, hogy kiszemezgessék az értékes, számukra vonzó ingatlanokat, s meg is tudják szerezni azokat, hiszen a Várban az állam elővásárlási jogát szabályozó törvénynek, valamint a kisajátítási jogszabálynak köszönhetően, s az örökbérlettel terhelt lakások esetében meglévő meglehetősen átláthatatlan és zavaros, kvázi szürkezónás helyzetben gyakorlatilag nincs előttük akadály.

Lehetőséget biztosít például a zavarosban való halászásra az is, hogy ugyan vásárolni sokszor nem lehet lakást, ingatlant a Várban, de örökbérletet szerezni igen – ehhez klasszikus hármas cserét vetnek be, de – V. Naszály szerint  – „nagyon sok esetbe a csereszerződések csak fiktívek, amelyekben inkább pénzmozgás van, mintsem a törvény által előírt lakásmozgás”.

Tény ugyanakkor az is, hogy sokan a törvényeket betartva, valós cserék eredményeként jutnak várbeli lakáshoz, s az önkormányzati képviselő által átláthatatlan és zavaros, kvázi szürkezónás helyzetként jellemzett szituáció rendezésével a fürdővízzel a gyereket is kiönthetik, azaz, ellehetetleníthetik az ilyen tényleges cseretranzakciókat – vetettük fel V. Naszály Mártának. „Nyilvánvalóan ez a legfontosabb kérdés” – szögezte le, majd elmondta, hogy „nem véletlen készül a helyi lakosok, civilek együttműködésével a kerületi választási programunk, hiszen nem az a cél, hogy azokat büntessük, akik jóhiszeműen és jogszerűen jutottak lakáshoz”.

Kifejtette, hogy minden városban, városrészben van egy természetes lakásmozgás, nem is ezt akarják büntetni, de azt meg akarják akadályozni, hogy a régi vári kisebb jövedelmű, a lakások belső karbantartásához, fejlesztéséhez támogatást, segítséget, hitelt nem kapó lakosok kényszerpályára kerülve kénytelenek legyenek elcserélni/eladni az ingatlant/annak örökbérleti jogát – hogy azt megkaparintsák az aktuális politikai elit és a hozzájuk köthető cégek.

„A Budavári Önkormányzat ugyanis még csak nem is titkolja, hogy ki akarja szorítani a kerületből az átlagosnál alacsonyabb jövedelmű lakosokat – egy bizottsági ülésen ki is mondtak, hogy ’itt mindig is a magas presztízsű emberek éltek’” – mondta V. Naszály.  Az ilyen kényszer-lakosságcserét pedig szerinte meg kell akadályozni. Nem csak azért, mert eleve felháborító  és a demokratikus énje tiltakozik ellene, hanem városfejlesztési szempontból és azért is, mert „nem hiszek abban, hogy egy jól működő városrészt eredményez, ha elit zárvánnyá teszik” – szögezte le az ellenzéki képviselő.