Tizenegymillióra büntette a DK-t az Adatvédelmi Hatóság

HírKlikk 2019. április 1. 19:50 2019. ápr. 1. 19:50

Tizenegymillió forintos adatvédelmi bírságot rótt ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a Demokratikus Koalícióra (DK) - közölte március 21-ei döntését a hatóság hétfőn.

Azt írták: a hatósághoz tavaly augusztusban érkezett közérdekű bejelentés arról, hogy a párt által üzemeltetett honlaphoz köthető, személyes adatokat tartalmazó felhasználói adatbázis nyilvánosan elérhető az interneten.

Az adatbázis tagok, támogatók és szimpatizánsok nevét, e-mail címét, felhasználói nevét és titkosított formában a belépéshez szükséges jelszavakat tartalmazta.

Az adatbázis a hatóság szerint úgy kerülhetett nyilvánosságra, hogy egy ismeretlen támadó - aki erről blogbejegyzésben beszámolt - a párt honlapjának sérülékenységét kihasználva hozzáfért, és feltöltötte az internetre.

A hatóság a bírság kiszabásakor súlyosító körülményként rótta fel azt, hogy politikai véleményre vonatkozó különleges személyes adatokról volt szó, elavult titkosítási technológiát használt a párt, valamint azt is, hogy a DK bár tudomást szerzett az incidensről, nem tett bejelentést, és nem tájékoztatta róla a mintegy hatezer érintettet. Enyhítő körülménynek tekintették, hogy azonnali intézkedéseket tett a párt a kiváltó okok megszüntetésére.

A hatóság határozata ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak nincs helye, de közigazgatási perben megtámadható.

Forrás: MTI/Hírklikk