Tízmillió dollárt hozhat Budapestre Putyin

HírKlikk 2019. október 30. 07:53 2019. okt. 30. 07:53

Mintegy tízmillió dollárt kap a Mol az orosz Lukoiltól a májusi olajszennyezés kártérítéseként – tudta meg a Népszava.

A lap emlékeztet rá, hogy, április végén az orosz kitermelőknél szennyeződés került az Európát nyersolajjal ellátó Barátság vezetékbe. Ezt észlelve a csővégi államok – nálunk a Mol – május végéig elzárkóztak a szállítmányok átvételétől.

Ez idő alatt a Mol százhalombattai és pozsonyi finomítóját a cég kereskedelmi és az ország biztonsági tartalékaiból, valamint a tengeri szállítmányokat fogadni képes Adria-vezetékről látta el. Majd a Mol átvett több százezer tonna szennyezett kőolajat, ami az azóta érkező jó minőségű anyagba keverve hasznosítható. A Molnak, ami az eset során az ország biztonsági tartalékainak közel felét felhasználta, készleteinket az év végéig újra fel kell töltenie.

Az eset kapcsán Oroszországban büntetőeljárás zajlik, a vevőknek kártérítést ígértek. Az erről szóló tárgyalások ugyanakkor a különböző államokkal eddig kevéssé zajlottak gördülékenyen. Amiként arra Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tegnapi sajtóbeszélgetésen is emlékeztetett, Magyarország az első, amellyel az orosz fél megállapodott.

Forrás: Népszava