Több milliárdot költ az ország Semjén Zsolt hobbijára

HírKlikk 2019. április 2. 07:30 2019. ápr. 2. 07:30

Tordai Bence a Párbeszéd képviselője az Országgyűlésben hétfőn elmondta, hogy eddig sok százmilliárdot költöttek el Orbán Viktor hobbijára, de most már helyettese, Semjén Zsolt vadászhobbijára is, mivel 50 milliárd forintot akar a kormányzat fordítani vadászati kiállításra.

Tordai Bence szerint olyan ismeretlen szervezet rendezné a vadászati kiállítást, amelynek mindössze egy budakeszi postafiókja van. Ebből a pénzből szerinte Budapesten 500 ezer fát tudnának ültetni, 1200 új önkormányzati bérlakás épülhetne és 500 új buszt tudnának vásárolni, de az Orbán-rendszer "hadat üzent Budapestnek". Azt kérdezte: mennyivel emelkedik majd a kiadások miatt Budapest adóssága.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára válaszában azt mondta, a vadászati turizmus vezető ágazat az egynapos tartózkodások körében, mert egy vadász húszszor több pénzt költ, mint egy átlagos turista. 

Hozzátette: Budapest 1990 óta csak akkor fejlődött, amikor polgári kormányok voltak hatalmon, 2010 óta pedig 2100 milliárd forintos beruházás valósult meg. Jelezte: a vadászati világkiállítás költségvetése egyelőre csak az idei évre ismert.

Forrás: MTI