Többen követik az ördög ügyvédjét, mint Borkait

HírKlikk 2019. október 8. 19:59 2019. okt. 8. 19:59

Túlzás nélkül, másodpercenként ugrik felfelé a számláló az Ez az ördög ügyvédje blog legfrissebb, a Borkai-botránnyal kapcsolatos bejegyzése alatt. E sorok írásakor már jócskán meghaladta a félmilliót azoknak a száma, akik rákattintottak erre a bejegyzésre. És még egy érdekesség: a titokzatos szerző által indított Facebook-profilnak máris több a követője, mint a hosszú évek óta politizáló Fideszes Borkai Zsoltnak.

Jelen állás szerint Borkai Zsolt oldalát 8 600 ember kedveli, a Borkai Zsolt valódi arca profilt (ez a botrányt kirobbantó, magát ördög ügyvédjének nevező személyé) 12 600. Pedig az előbbit tavaly decemberben, az utóbbit alig pár napja, október 2-án indították el.

Ami pedig az olvasottságot illeti – azt nem tudni, hogy az ördög ügyvédje első négy bejegyzésének milyen volt a pontos látogatottsága (hiszen menet közben kénytelen volt új helyre költöztetni a blogot), de nem hisszük, hogy távol állunk a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy egyenként is több százezren kattintottak azokra is.

Amit biztosan állítunk: ezek nem mind győriek voltak – így bátran mondhatjuk, hogy országos hatása lesz a botránynak, akár már a mostani, vasárnapi önkormányzati választásokon.