Toroczkaiék már a Fideszben vannak

Föld S. Péter 2020. január 27. 14:29 2020. jan. 27. 14:29

„Szükség van szegregációra, hogy a tanulni vágyó tisztességes magyar gyerekektől elkülönítsék azokat a cigánygyerekeket, akik terrorizálhatják őket" – mondta Toroczkai László, az M1 csatornán. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke mindehhez még hozzátette: „Ennek a szegregációnak vannak etnikai vetületei. A cigány szubkultúra egy részében menő a bűnözés, bár természetesen vannak olyan cigány családok, amelyek tisztességesek és olyan cigánygyerekek, akik tanulni szeretnének.”

Megengedő hangulatban találta a köztelevízió Toroczkai Lászlót, aki a fentiek szerint,nem minden cigányban lát bűnözőt. Mint mondta, vannak közöttük rendesek is. Ismerjük ezt a retorikát, régóta tudjuk, hogy minden antiszemitának van egy zsidó barátja, de legalábbis ismerőse, aki rendes, azaz, nem olyan, mint a többi. Csurka István is gyakorta kérkedett azzal, hogy ő egy zsidó zöldségesnél szokott vásárolni.

Nem erről kívánok írni, csak még annyit, hogy a köztévébe behívott Toroczkaitól nem kérdezte meg a riporter, hogy milyen közlekedési eszközzel érkezett. Ami bizonyos megközelítésben fontos kérdés, ám ennél jóval lényegesebb, hogy a Toroczkai-féle náci beszéd legföljebb a megfogalmazás milyenségében különbözik attól, amit Orbán Viktor a gyöngyöspatai bírósági ítélet kapcsán előadott, tartalmában ahhoz nagyon hasonló. A miniszterelnök ugyanis nem kevesebbet állított, minthogy a gyöngyöspatai romák a szegregált oktatás során elszenvedett sérelmekért valójában munka nélkül kívánnak jövedelemhez jutni. Magyarország miniszterelnöke – szemben a gyöngyöspatai romák többségével – tanult ember, aki bizonyosan tudja, hogy a munkajövedelmet összekeverni a valamilyen sérelemért kifizetendő kártérítéssel aljas dolog, és mint ilyen, gazemberség.

Orbán tehát Toroczkai kottájából játszik. Nem ma kezdődött kettőjük kedves kis liezonja, és nem is tegnap. Inkább tegnapelőtt, jelesül, 2006 szeptemberében, amikor – emlékszünk még – Toroczkai az MTV akkor még Szabadság téri székháza elé vezényelte híveit, akik aztán ott mindenféle randalírozásokat elkövettek. Autókat gyújtogattak, rendőrökre támadtak, utóbbiak közül sokan súlyosan megsebesültek. Toroczkai csak a balhé kezdetéig volt jelen, amikor már lángolt a MTV épülete, és fékezhetetlenül elszabadultak az indulatok, a hős vezérnek nyoma veszett és egész este nem látta senki.

A WikiLeaks és egyéb források rendre azt állítják, hogy a 2006-s zavargásokat a Fidesz szervezte. Számos jel utal erre. Mi itt és most csak azért nem írjuk le tényként mindezt, mert nem tudjuk bizonyítani. Akik bizonyíthatták volna Orbán Viktor és pártja érintettségét, az ügyészség nyomozói, 0 fogalmazzunk visszafogottan – nem nyomoztak kellő elszántsággal. Így aztán csupán néhány túlkapáson tetten ért rendőrt ítéltek el, a felbujtók és a randalírozó vandálok büntetéséről nem tudunk semmit. Ezért azt kell gondolnunk, hogy feltehetőleg megúszták.

Aki csak kicsit is figyelmesen szemléli a közéletet, észrevehette, hogy a Jobbikot náci múltja miatt gyakorta bíráló és kritizáló Fidesz – az elmúlt években, például az októberi önkormányzati választás kampányában – egyetlen rossz szóval sem illette a Jobbikból kivált szélsőségesek által gründolt Mi Hazánk pártot. Pedig, a Jobbik egykori nácijai ma már – csekély kivételtől eltekintve – a Mi Hazánk kötelékeibe vándoroltak, ám a Fideszt és személy szerint Orbán Viktort csak a Jobbik egykori – mára megtagadott – náci múltja zavarja, a Mi Hazánk jelenkori náci jellege szemmel láthatóan nem.

Nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy Orbán Viktor ugyanazt a szöveget nyomja, mint Toroczkai László. Egykoron a Jobbik és a Fidesz viszonyára volt igaz, amit ma a Mi Hazánk és a Fidesz kapcsolatáról elmondhatunk: összenő, ami összetartozik.