Tóth Bertalan: 2022-ben újra rendszert kell váltani

Csanádi Dávid 2019. december 1. 11:24 2019. dec. 1. 11:24

Az MSZP elnöke szerint a tét az, hogy a Fidesz utáni időkben lesz-e olyan párt, aki baloldali értékeket képvisel: a társadalmi igazságosságot, a fejlődést és az elesettek támogatását.

Tóth Bertalan szombaton, a Szociális Demokráciáért Intézet és a Friedrich Ebert Alapítvány „Rendszerváltástól a korszakváltásig” című budapesti konferenciájának nyitóbeszédében az MSZP múltjáról, jelenéről és jövőjéről is beszélt.

Történelmi szerep a történelemben

A pártelnök rámutatott, hogy az utóbbi harminc év rendkívül eseménydús volt a párt életében: az MSZP-nek történelmi szerepe volt a rendszerváltásban, a demokratikus intézmények és a piacgazdaság kiépítésében. A feladat, amit akkor elvégeztünk, most megint előttünk áll – figyelmeztetett.

Tóth Bertalan szerint MSZP rendszerváltó párt volt harminc évvel ezelőtt, és most is az, mert ezúttal a NER leváltásában kell részt vennie, a mai kor kihívásának megfelelően: olyan liberális demokráciát kell teremteni, amelyben a gazdaságpolitika és a szociális politika nem neoliberális.

Kiemelte, hogy az MSZP az 1990-es választási veresége után felkarolta az emberek számára fontos szociális ügyeket. Többek között ez vezetett az 1994-es választási győzelemhez, ami után a Horn-kormány elévülhetetlen érdemeket szerzett a gazdasági stabilitás elérésében, Magyarország felzárkózásában és a NATO-csatlakozásban.

Szembenézett a hibákkal

Tóth Bertalan felidézte pártja korábbi kormányainak hibáit is. Mint mondta, ezek következménye, hogy a választópolgárok szemében az MSZP kettős utódpárttá vált. Egyrészt a rendszerváltás, másrészt a 2010 előtti idők bélyegeit viseli magán, még akkor is, ha a 2010 előtti vezetői kiváltak és másik pártot alapítottak.

Az MSZP az utolsó rendszerváltó párt

Az MSZP – a még mindig meglévő hitelességi válság és a nem túl barátságos médiaközeg miatt – nincs könnyű helyzetben, pedig az egyetlen rendszerváltó párt a politika porondján, mert a pártelnök szerint a NERT-t felépítő Fidesz nem méltó arra, hogy rendszerváltónak nevezzék.

A választók megmutatták az utat

Tóth rámutatott, hogy az MSZP történelmi szerepe most is megvan, hiszen a szocialisták jelentős részt vállaltak az ellenzéki együttműködés megteremtésében, 2012 óta töretlenül szorgalmazták. Kijelentette, hogy ennek az összefogásnak a párt humán erőforrás és infrastruktúra tekintetében egyaránt a gerince volt.

A 2022-es választási siker sem érhető el az MSZP nélkül, mert addig egyetlen párt sem tudja megteremteni a kormányváltáshoz szükséges hátteret és szervezett rendszert, valamint azt a kampánygépezetet, amely meghozhatja a sikert. Felelősségünk, hogy minden forrást arra összpontosítsunk, hogy megmaradjon az a rendszer, amllyel kormányt lehet váltani – hangsúlyozta.

A politikus felidézte, hogy az előválasztás intézményét az MSZP találta ki, és be is vált, a választópolgárok vevők voltak rá. Ezért 2022-ben is használni kell.

Az ellenzéki egység kérdésében továbbra is kezdeményezőnek kell lenni, azt el kell mélyíteni, mert a választók eldöntötték, hogy ez a helyes út – szögezte le.

A mai kihívásoknak kell megfelelni

Tóth Bertalan hangsúlyozta, hogy mindemellett ugyanúgy feladatuk az MSZP politikájának mai kihívásokhoz alakítása is. Kifejtette, hogy jelenleg az MSZP-n kívül nincs olyan párt, amely valóban baloldali politikát képvisel, hisz a társadalmi igazságosságban, és meg akarja változtatni az elosztási rendszert; össze akarja párosítani a klímavédelmet a szociálpolitikával, és valóban olyan új társadalom- és gazdaságpolitikát akar, amely a társadalmi igazságosság keretében, a felzárkózásról, a fejlődésről és az elesettek támogatásáról szól.

Ki képviseli a baloldalt, ha nem az MSZP?

Tóth szerint jelenleg az MSZP-Párbeszéd szövetségen kívül senki nem képviseli a baloldali politikát: bár a párt nevét nem mondta ki, de egyértelműen a Demokratikus Koalícióra célzott, amikor úgy vélte, hogy van olyan párt, amely baloldali beszéddel, de neoliberális programmal akarja megnyerni a választókat.

A Momentumról úgy nyilatkozott, hogy szerethető, fiatal párt, amit szeretni is kell, de azért mégiscsak a liberálisok közé ültek be képviselői az Európai Parlamentben.

A Jobbikot éppen csak megemlítette a felsorolásban, ami érthető is, hiszen ők egyértelműen a jobboldalra pozicionálják magukat.

A küldetés a baloldal jövője

Azért kell küzdeni, hogy a Fidesz utáni világban is legyen baloldali párt, ez a küldetésünk – mondta Tóth Bertalan, aki szerint mindezt úgy lehet a legjobban elérni, ha az önkormányzatokban bizonyítják, hogy létezik és működik a baloldali politika.