Tóth Bertalan: az MSZP elnöksége nem tűri a kibeszélést

HírKlikk 2019. június 12. 16:57 2019. jún. 12. 16:57

Az MSZP célja az, hogy Karácsony Gergely nyerje meg az ellenzéki előválasztást, ősszel pedig a főpolgármester-választást - mondta az ellenzéki párt elnöke szerdán. Tóth Bertalan közölte azt is, a párt belső fórumain lehetőség van a szabad véleménynyilvánításra, de az elnökség nem tűri a kibeszélést, a közösség pedig ki fogja vetni magából azt, aki ezzel szembemegy.

Az MSZP országos elnökségének döntéseit ismertetve a pártelnök elmondta, megerősítették a Párbeszéddel kötött szövetséget, céljuk, hogy a 2019-es önkormányzati választáson megtörjék a Fidesz hegemóniáját.

Hozzátette: Budapesten is az a céljuk, hogy kiszabadítsák a fővárost a Fidesz fogságából, erre pedig az egyetlen baloldali és legalkalmasabb jelölt Karácsony Gergely (Párbeszéd).

Tartjuk a szavunkat, a főpolgármester-jelölti előválasztás első fordulóját Karácsony Gergely nyerte a szocialista Horváth Csabával szemben, akkor az MSZP kötelezettséget vállalt a győztes támogatására - mondta kérdésre válaszolva, hozzátéve, személy szerint őt is meglepetésként érte, hogy a DK önálló jelöltet indít a fővárosi előválasztáson.

Tóth Bertalan beszámolt arról is, hogy javaslatára az elnökség kinevezte Tüttő Katát, az országos elnökség tagját és Kunhalmi Ágnes választmányi elnököt, hogy a főpolgármester-jelölti kampányban segítse Karácsony Gergelyt és erősítse támogatottságát.

Komjáthi Imre alelnököt a vidéki önkormányzati kampányok koordinátorává, Heringes Anita volt országgyűlési képviselőt kampányigazgatónak nevezte ki az elnökség - mondta.

Tóth Bertalan közölte, a megyei szervezetek felkérést kaptak, hogy a közös megyei listák érdekében alakítsanak ki együttműködéseket.

Ismertette az elnökség azon állásfoglalását is, miszerint a párt belső fórumai nyitottak a tagok szabad véleménynyilvánítása előtt, de az elnökség nem tűri a kibeszélést, a szervezet, a közösség egységének megbontását célzó törekvéseket. Az, aki ezzel szembemegy, azt a közösség ki fogja vetni magából - hangsúlyozta.

Forrás: Hírklikk