"Trollösztöndíjat fizet a Fidesz a hivatásos uszítóknak"

HírKlikk 2019. július 7. 09:08 2019. júl. 7. 09:08

Ha már – vagy még – nem tudja az Orbán-rezsim betiltani a lassan az egyetlen szabad médiafelületnek számító internetet, akkor fizetett kommentelőkkel tervezi azt széttrollkodni. A bértollnokok fő feladata a kormány dicsőítése, minden lehetséges felületen. A részletekről Gréczy Zsolt frakciószóvivő beszélt a Hírklikknek.

"Megdöbbentő sajtóhírek szerint a kormány holdudvarába tartozó, elfideszesített megyei lapok pályázatot hirdettek 'polgári értékeket' valló egyetemistáknak. A kormány a Szövetség az új nemzedékért alapítványon keresztül mintegy 60 ezer forintot fizetne azoknak a fiataloknak, akik hajlandóak publikációkat, véleménycikkeket írni, és közösségszervező munkát is végezni"

- mondta portálunknak a DK frakciószóvivője, majd hozzátette:

A program, nyilván a legkevésbé sem véletlenül, augusztus elején indul, tehát az önkormányzati választás előtt a kormány kiépít egy jól irányítható, fizetett kommenthadsereget, akik a megyei lapokon keresztül igyekeznek befolyásolni a közvéleményt.

Gréczy Zsolt hangsúlyozta: 

"Ezt az alapítványt a Fidelitas elnöke, Ágh Péter hozta létre 2012-ben, a kuratórium első elnöke Cser-Palkovics András volt, a szervezet pedig a Lendvai utcai Fidesz-székházba van bejegyezve. Erre a fantasztikus propaganda-ösztöndíjra alig pár napig lehet jelentkezni, s előny, ha valakinek ajánlása van egy civil vagy közéleti szervezet vezetőjétől. A fideszes vezetők ajánlása nyilván nagy előnyt jelent."

A jelentkezőktől esszét is kérnek olyan témákban, hogy szerintük az egyén vagy a közösség szabadsága a fontosabb, hogy behelyettesíthető-e az atomenergia más forrásokkal, vagy hogy miként látják az Európai Unió jövőjét.

Gréczy szerint egyértelmű, hogy a kormány nem a jövő irodalmárait és tárcaíróit szeretné felkutatni, hanem könnyen idomítható fiatalokat keresnek, akik jó pénzért képesek és hajlandóak elsajátítani a fideszes retorika elemeit, hogy aztán olyanokká váljanak, mint Bayer Zsolt.

Gréczy Zsolt elképesztőnek, egyben elgondolkodtatónak nevezte, hogy a Fidesz nem szégyell fizetett propagandahadsereget fenntartani, ráadásul közpénzből.

"A Fidesz propagandistáit tehát mi fizetjük, s ha ehhez hozzávesszük a szinte teljes megyei laphálózatot, akkor szinte minden médium a Fideszt fogja szolgálni. Ebből azonban az is látható, hogy a Fidesz aggódik az őszi önkormányzati választások eredményeiért, hiszen már nagyon sok helyen megszületett a teljes ellenzéki összefogás, s a kormánypártban úgy látják, számos pozíciójuk veszélybe került"

– közölte Gréczy Zsolt.