Tüntetést tiltó törvény: még rosszabb is jöhet

Nagy András 2018. december 28. 09:13 2018. dec. 28. 09:13

Meglepetéssel készült a kormány az ünnepekre: december 24-én váratlanul visszavonta azt a törvényjavaslatát, amely bizonyos napokra megtiltotta volna a tüntetést a Kossuth téren. Pedig a gyülekezési jogot sértő tervezet már csak a parlamenti végszavazásra várt. A meglepő döntés okairól Bárándy Gergelynek is megvan a véleménye.

A jelenleg ügyvédi praxisát gyakorló volt szocialista országgyűlési képviselő szerint azzal érdemes kezdeni, hogy a Fidesz, amíg ellenzékben volt, semmi olyan javaslatot nem támogatott, amely bármi módon szűkítette volna a gyülekezési jogot. Akkoriban az volt az álláspontjuk, hogy ez egy olyan alapjog, amit semmilyen mértékben nem lehet korlátozni.

Ebben az akkori Fidesznek igaza is lehetett, csakhogy hogy az elmúlt években már egész más hozzáállást tanúsítottak e téren, de a politikai véleménynyilvánítás más területein is. Például nem véletlen, hogy a szemléltető eszközöket használó parlamenti képviselők megbüntetése, vagy az önkényuralmi jelképek használatának tiltása miatt is elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi emberi jogi bíróság.

A mostani váratlan visszavonás okait firtató kérdésünkre Bárándy Gergely azt mondta, lehetnek szakmai és politikai okai is. Előbbi kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy egy ilyen indokolatlan korlátozás bőven vetne fel alapjogi aggályokat, olyannyira, hogy akár még a jelenlegi magyar alkotmánybíróság szűrőjén sem feltétlenül ment volna át, a nemzetközi fórumokat nem is említve.

Másfelől, a kormánynak jelenleg nem érdeke a konfliktus, márpedig a decemberi tüntetéshullám láttán könnyen lehet, hogy ez a megfontolás vezetett a javaslat visszavonásához. Más kérdés, hogy az autoriter rendszerek egyik sajátossága, hogy kiszámíthatatlan, mikor enged, és mikor keményít be a hatalom. Éppen ezért – legalábbis Bárándy Gergely ezt sem zárná ki – még az is előfordulhat, hogy később, a tüntetéshullám csillapodásával egy még rosszabb törvényt kap a nyakába az ország.