TV2, Origo: Hazudni bolondulásig

Föld S. Péter 2019. október 22. 12:29 2019. okt. 22. 12:29

Ahogyan azt a Hírklikken is olvashatják, nyomozást rendelt el a bíróság a TV2 hírigazgatója, a Tények felelős szerkesztői és műsorvzetője, valamint az Origo egy újságírója ellen, amiért a választási kampányban az ellenzék újbudai – azóta polgármesterré választott - polgármesterjelöltjét egy névtelen, eltorzított hangú nő révén megrágalmazták.

Nincs ezen mit csodálkozni, nem az első és nem az utolsó hazugság, amely a kormányhoz közeli médiához köthető, és még csak nem is azon moralizálunk, miszerint Gulyás Gergely miniszter szíves közlése szerint a jobboldali sajtónál van a morális fölény.

Nincs ebben semmi meglepő, a Fidesz által pénzelt sajtómunkások szakmányban hazudnak, s ennek következtében ugyancsak sorozatban kénytelenek helyreigazításokban bevallani, hogy nem mondtak igazat. Tucatnyi helyreigazítást közöltek az elmúlt időszakban a morális fölény jegyében működő újságok, tévék és hírportálok - eszerint a morális fölény a hazugsággal egyenlő.

Még erről sem írnánk, mert tudja mindenki. Beárazta már a közvélemény ezeket az aljas hazudozókat, írhattak bármit, a normálisan gondolkodó emberek nem voltak vevők az ostoba és aljas gazemberségeikre.

Amiért most mégis írunk róluk az az, hogy az érintettek bizonyára nagyon meglepődtek, amiért nyomoznak ellenük. Idáig ugyanis az volt a módi, hogy hazudtak valamit, lehetőleg minél orbitálisabbat és mocskosabbat, majd hónapok, esetleg évek múltán, amikor már senki sem emlékezetett arra, hogy miről volt szó eredetileg, közöltek egy nyúlfarknyi helyreigazítást. Azt is olyan, többnyire éjfélhez közeli időpontban, amikor szinte senki sem látja, olvassa a beismerést.

Most tehát nyomoznak az elkövetők ellen, és az illetők bizonyára nagyon csodálkoznak, mert nem ehhez szoktak. Illúzióink azért ne legyenek: Kökény-Szalai Vivien és a többi hazudozó majd kimenti magát a bíróság előtt. Vagy ha nem, enyhe ítéletet kapnak, pénzbüntetést és felszólítják őket, hogy a jövőben tartózkodjanak a hazugságok közlésétől. Még az sem kizárt, hogy példásan megbüntetik őket és sok pénzt kell fizetniük. Nem nekik, személyesen, hanem az őket alkalmazó és hazugságra ösztönző médiumoknak.

Hasonló történt legutóbb a nyolcadik kerületben, amikor a Pikó Andrást rágalmazó cikkért kell fizetnie a kerületi lapot kiadó önkormányzatnak. Csakhogy időközben Pikót polgármesternek választották, s az ellene elkövetett aljasság árát az immár általa vezetett testület lesz kénytelen kifizetni.