Új korszak kezdődik a kormányzásban

Lendvai Ildikó 2018. december 9. 06:27 2018. dec. 9. 06:27

Olvasom, hogy egy jóhírű vidéki gimnáziumban beszakadt a plafon. (Talán valami magas rangú vendég mondott ott hangzatos ünnepi beszédet a tudás megbecsüléséről.) A KLIK-utódoknak nem sürgős rendbehozni, a plafonon a luk hónapok óta nő. Hogy ne szakadjon a mennyezet senkinek a fejére, egy póznával megtámasztották.

A tudósítás közli a fotót is: ott a ronda pózna a tanterem közepén. Illetve már nem ronda. Karácsonyi girlandokkal, díszekkel dekorálták ki. A luk ettől nem lesz kisebb, na de a látvány! 

Eddig pont ilyen volt a kormánypolitika is. Szép szavakkal, ájtatos lózungokkal takarták, hogy az oktatás, az egészségügy, a tekintélyét vesztett bűnüldözés-igazságszolgáltatás vagy pl. a budapesti közlekedés bármikor a fejünkre dőlhet. Kimagyarázták a bajokat, hol ezt mondták, hol azt, járták a pávatáncot, mórikálták magukat. 

Megfigyelték? Újabban már ennyibe sem vesznek. Már nem is titkolják, nem is leplezik, inkább az orrunk alá dörgölik a disznóságaikat.

Eddig úgy tettek, mintha Mészáros a saját pénzét kezelné, most kiderül, hogy milliárdos vagyonát a főnök szavára kell mozgatnia, most éppen a médiaalapítványba. Eddig eljátszották, hogy szabadságharcot vívnak a multik ellen, verték a mellüket a nemzeti szuverenitás védelmezőiként, most Szíjjártó a képünkbe vágja: a rabszolgatörvényt "a rajna-vesztfáliai cégek már régóta kérték".

Eddig csak legyintgettek: á, nem vészes a kivándorlás, a fiatalok csak kalandoznak egy kicsit a világban, aztán hazajönnek. Most kimondják: akkora a munkaerőhiány, hogy muszáj (3 év múlva vagy sohanapján kifizetve) túlórázni az itthon maradottaknak.

Eddig eljátszották a parlamentesdit, most Lezsák alelnök (mert ő nem szeret túlórázni, csak a dolgozókat kényszerítené rá), simán belefojtja a szót az ellenzékbe.

Új korszak kezdődik. A páva már nem illegeti magát. Minek? Színes tollai még kicsit röpködnek a levegőben, ahogy lehullanak. Alóluk kibukkan a ragadozó. Nagy étvágya van.