Új tulajdonosa van a Népszavának

HírKlikk 2019. április 12. 14:23 2019. ápr. 12. 14:23

"Elkötelezett befektető érkezett a Népszavához, a piacvezető országos napilap így biztonságban működhet és fejlődhet a jövőben" - így közölte honlapján a Népszava, hogy Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt. a lap új tulajdonosa, Puch László pedig megválik az újságtól, amelynek kiadóját a Horizont AG nevű érdekeltségén keresztül birtokolta.

A közlemény idézi Puch Lászlót, aki szerint  az adásvétel nem egy ötletszerű döntés volt. 

"Már korábban, a Spinoza házban egy beszélgetésen elmondtam, hogy örülnék, amennyiben elkötelezett vállalkozók segítenének azoknak a szervezeteknek és felületeknek, amelyek a számomra fontos, baloldalinak nevezett értékeket vallják. Hadd ismételjem meg: az elkötelezett, tőkeerős befektető itt van!"  – mondta Puch László Leisztingerről.

Leisztinger a közleményben azt állítja, a lap megvásárlása "értékválasztás" volt. Hozzátette:

"Nemcsak a lap hangnemét kívánjuk megőrizni, hanem a szerkesztőséget is, illetve a megkezdett fejlesztések folytatását is támogatjuk."

Forrás: Hírklikk