Újabb feljelentés a Hableány tragédiája miatt

HírKlikk 2019. augusztus 5. 19:00 2019. aug. 5. 19:00

Megérkezett az újabb feljelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) a dunai hajóbaleset ügyében – közölte a BRFK hétfőn.

A nyomozóhatóság a folyamatban lévő büntetőeljárásban a védői indítványoktól függetlenül is – az eset összes körülményét vizsgálja, amely kiterjed arra is, hogy más bűncselekmény megvalósult-e – áll a BRFK válaszában.

Az ATV Híradója korábban azt közölte, Gulyás Krisztián ügyvéd, a Hableány elhunyt kapitányának jogi képviselője szerint nem csak a Viking Sigyn kapitánya hibázott, hanem a baleset idején arra közlekedő másik szállodahajó kapitánya is, ezért őt is feljelentette segítségnyújtás elmulasztása miatt. A kapitány akkor már tudta, hogy ember van a vízben, és azt is, hogy hol.

Félre kellett volna állnia, és azonnal meg kellett volna kezdenie a mentést, de ehelyett belegázolt a baleset helyszínébe, ahol már emberek voltak a vízben 

– vélekedett a jogász. 

A feljelentésben hamis tanúzás és hamis vád is szerepel a Viking Sigyn hajóskapitánya ellen, a sértetti képviselő szerint ugyanis a férfi vallomásában valótlanságokat állított.

A jogász szerint az összesített nautikai és műszaki szakértői véleményben vannak mind a három bűncselekményt alátámasztó információk.

A televíziós csatorna megkereste az ügyben meggyanúsított Viking Sigyn kapitányának védőjét, Tóth M. Gábor ügyvédet is, aki azt közölte, mivel ügyfele az eljárásban gyanúsított, ezért kizárt, hogy hamis tanúzást követhetett volna el. Továbbá az ügyvéd szerint a kapitány a hamis vád bűncselekményét sem valósította meg.

Május 29-én a Hableány sétahajó a Margit híd közelében összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval és elsüllyedt. A Hableányon 33 koreai turista, valamint a kéttagú magyar személyzet utazott, közülük csak hét embert sikerült kimenteni.

A szállodahajó kapitányát akkor vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésével gyanúsította meg a rendőrség, a bíróság pedig június 1-jén elrendelte letartóztatását, ám akkor még lehetővé tették, hogy a kapitány 15 millió forint óvadék ellenében nyomkövető eszköz alkalmazásával Budapest területén bűnügyi felügyelet alá kerüljön, így a férfi akkor nem került letartóztatásba.

A Kúria azonban az ügyészség indítványára július 29-én kimondta, hogy törvénysértő volt az óvadék engedélyezése, majd szintén az ügyészség indítványára a Budai Kerületi Bíróság július 31-én elrendelte a gyanúsított ismételt letartóztatását. Az ügyészség indítványában többek között arra is hivatkozott, hogy immár segítségnyújtás elmulasztásával is gyanúsítják a kapitányt.

Forrás: MTI/Hírklikk