Újbudán is összefogott az ellenzék

Nagy András 2019. május 7. 13:24 2019. máj. 7. 13:24

Példaértékű együttműködési megállapodást kötött az ellenzék Újbudán: a főváros legnagyobb és legnépesebb kerületében az ősszel egy komoly kihívója lesz a fideszes polgármesternek, akit az LMP-t leszámítva minden demokratikus ellenzéki erő támogat.

„Soha, semmilyen beosztásomat nem hatalomként, hanem szolgálatként fogtam fel” – jelentette ki László Imre XI. kerületi polgármesterjelölt, aki az együttműködési megállapodás keddi bejelentésén azt is hozzátette, hogy az előtte álló munkára csapatmunkaként tekint, a csapat pedig azokból az ellenzéki politikai erőkből fog összeállni, akik a jelölését támogatják.

Ezek a Lászlót eredetileg javasló Demokratikus Koalíción kívül jelenleg az MSZP és a Párbeszéd szövetsége, valamint a Momentum, az együttműködésben részt vevő pártok azonban kivétel nélkül hangsúlyozzák, hogy nyitottak a kör további bővítésére. Különösen az LMP irányába igaz ez, habár a sajtótájékoztatón kiderült, hogy a négy párt egy hónapja levélben kereste meg a Lehet Más a Politika helyi képviselőit, ám a megkeresésükre mindeddig még választ sem kaptak.

Az újbudai ellenzéki együttműködést példaértékűnek nevezte Hintsch György, a XI. kerületi önkormányzat MSZP-Párbeszéd-DK-koalíciójánbak vezetője. Az MSZP-s politikus lényegesnek tartja, hogy a kerületben a pártok végre felismerték, hogy a múlt vitáiból és sérelmeiből nem lehet közös jövőt építeni. Márpedig Újbudán egy új, közös jövő építése mindenki célja, ezért sikerült megállapodni mind a 17 egyéni képviselőjelölt, valamint a polgármesterjelölt személyéről is.

Na meg azért, mert Hintsch elmondása szerint ezúttal mindenki a konszenzust, és nem a másik legyőzésének lehetőségét kereste a tárgyalóasztalnál. Mindazonáltal a szocialisták helyi vezetője nem csinált tikot abból, hogy a most megkötött megállapodást hosszú, tavaly október óta tartó tárgyalások előzték meg.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a tavaly áprilisi országgyűlési választási eredmények azt mutatják, hogy együttműködés esetén 60-40 arányban áll az ellenzék és a Fidesz Újbudán. László Imre szakmai múltjáról egyébként azt érdemes tudni, hogy 2001-től tíz évet töltött a XI. kerületi Szent Imre kórház élén, amely intézmény a vezetése alatt a főváros, sőt az ország egyik legjobban működő egészségügyi intézményévé fejlődött.