Ujhelyi rendesen megszórta szegény Deutsch Tamást

Nagy András 2019. március 22. 08:15 2019. márc. 22. 08:15

Nem csupán az MSZP új aláírásgyűjtő ívét adta a fideszes politikusnak, de a szocialista párt EP-programját is odacsapta elé a nyílt vitán, amit közte és a fideszes európai parlamenti képviselő között rendeztek csütörtök este.

Ritkán kerül sor mostanában arra, hogy egy fideszes politikus bármilyen vitára vállalkozzon, pláne egy nyilvános vitára egy ellenzéki képviselőtársával. A mai magyar közéletben már az különleges pillanat volt, hogy csütörtök este leült egymás mellé a Kazinczy utcai Ellátó Kertben Ujhelyi István és Deutsch Tamás.

Az MSZP és a Fidesz EP-képviselői szópárbajának további felhangot adott, egy nappal az után került rá sor, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztették az Európai Néppártban, ami azt jelenti, hogy Orbán Viktor pártja nem vehet részt az Európai Parlament legnagyobb frakciójának döntéshozatalában.

Magyarország 2004-es EU-csatlakozásának megítélése volt az első téma. Ujhelyi ma is azt gondolja, hogy az élete és a gyermekei jövője szempontjából az unió egy védőernyő. Csakhogy ma már nem vennének fel minket az unióba, a jogállamiságon elbukna az ország szerinte.

Az MSZP-s politikus itt elővett egy aláírásgyűjtő ívet, amit azért hozott magával, hogy odaadja Deutschnak. Az MSZP héten indított akciót, hogy Magyarország maradjon az EU-ban. Ujhelyi arra kérte vitapartnerét, hogy írja alá maga is, ha egyetért azzal, hogy Magyarország maradjon. Nincs más alternatíva, mint egy erős unióban való megélése a magyarságunknak – hívta fel a fideszes figyelmét.

Deutsch Tamás erre reagálva közölte, ő bizony magyar szeretne maradni, nem pedig európai. Ugyanis, ha magyar marad, akkor egyben európai is marad, mivel azt identitása része – fejtegette, hozzátéve, hogy szerinte még az MSZP-szavazók is magyarok szeretnének maradni. A magyarok többsége  egy olyan európai együttműködést támogat, amiben a magyar kormány megjeleníti a magyar érdekeket – legalábbis Deutsch Brüsszelből így látja.

Az alapvetően „európai” vitán itt egy kis hazai kitérő következett, ugyanis Ujhelyi azzal reagált, hogy Orbán Viktor ne tegyen úgy, mintha a magyarok többsége támogatná a Fideszt. Tavaly áprilisban 50 ezerrel többen szavaztak Orbán ellen, mint mellette, csak éppen ő a hatalmi koncentrációval olyan rendszert hozott itt létre, ami a kisebbségből is kétharmados többségét eredményezett neki – hívta fel az egyébként főleg fiatalokból álló közönség figyelmét.

Ki mondta azt, hogy az MSZP fel akarja feloldani a magyarságot az unióban? – kérdezett vissza kissé később a szocialista képviselő. Erről szerinte ugyanis szó sem volt, de hozzátette: ma az a hazafi, aki felismeri, hogy a magyarság jövője az Európai Unióban van. Mi a magyarságunk érdekében akarjuk a tagságunkat megőrizni – jelentette ki. „Ukrajna is Európában van, Szerbia is Európában van, de van-e fölöttük olyan védőernyő, mint Magyarország fölött? – kérdezett ismét. Az unióra leselkedő veszélyekre áttérve Ujhelyi úgy vélte, az EU legkomolyabb válsága ma a saját válsága. Létrejön-e egy zsaroló, populista, nacionalista tömb, ami szét fogja zilálni az unió egységét, ami szétszedi az EU-t? – kérdezte.

El kell felejteni szerinte, hogy egy 10 milliós ország képes lesz mindent egymaga megoldani. Amikor Kína és az USA feszül egymásnak, mi mit akarunk kezdeni, ha kisodródunk az Európai Unióból? - tette fel a kérdést. Egységes unió kell, hogy megvédje Magyarországot a globális kihívásoktól, akár a migrációs válsághelyzetektől is – mondta.

Ami az unió jövőjét és kihívásait illeti, Deutsch szerint az unió csődöt mondott a migrációs válság kezelésénél, mert nem tudta megvédeni Európát a bevándorlók özönétől. Szerinte csak két tagállam volt képes kézzelfogható eredményt elérni, Olaszország, és természetesen Magyarország.

A vita vezetőjének felvetésére, hogy nem az EU-török megállapodás állította-e meg a migrációt, Deutsch azt felelte, Törökország már a megállapodás előtt is több mint 4 millió menekültet fogadott be, mikor az unió nem volt hajlandó meghallani a kérésüket.

Ujhelyi szerint viszont a Fidesz nem volt hajlandó támogatni Brüsszelben egyetlen olyan intézkedést sem, ami a helyzet kezelését elősegítette volna. Például a közös költségvetés megszavazásánál is tartózkodtak a fideszesek, amiben arról is döntöttek, hogy mennyi pénz jut az illegális migránsok kitoloncolására.

Bár Ujhelyi szerint tény, hogy még ezt is leszavazta a Fidesz az EP-ben, Deutsch szerint ez csak mantra, az unió tagállamai igenis erős tagállamok és képesek válaszokat adni a problémákra, amikre az unió láthatóan nem tud és nem is képes – mantrázta. Az a probléma, hogy sokkal több forrás megy a migránsok itteni ellátására, mint az otthoni boldogulásukra – tette hozzá.

Ez után vita kezdődött arról, hogy az MSZP lebontaná-e a kerítést, mivel Deutsch szerint nyilván igen, Ujhelyi átadott neki egy példányt az MSZP EP-programját ,amiben benn van, ,hogy az MSZP nem támogatja az illegális migrációt, sőt mindent megtesz ellene, és a déli határkerítést sem fogja lebontani.

Ujhelyi a fentiek alátámasztására jelezte, hogy ő maga például többször kiszavazott a saját pártcsaládjából is, például a humanitárius vízum esetében, ha úgy érezte, hogy nem elfogadható a magyar emberek számára. Deutsch itt rögtön megígérte, hogy falni fogja az MSZP programját, már az esti szlovák magyar meccs szünetében is.

A Fidesz szerdai felfüggesztéséről is szó esett persze, erről a kormánypárti Deutsch a kommunikációs felkészítő szerint betanult szövegét tolta le, mi szerint az Európai Néppárt egységét fenntartó döntés született, majd májusban az európai polgárok döntenek arról, hogy kiket milyen arányban delegálnak az EP-be satöbbi.

Ujhelyi szerint viszont az igazság az, hogy ez magyarázkodás, Orbán Viktor politikáját nem tűri tovább a saját pártja sem. Nincs olyan, hogy csak kicsit felfüggesztés: ma már például találkozott egymással az összes néppárti kormányfő, de Orbán már nem ülhetett oda közéjük – mutatta be egy egészen friss példán, hogy a magyar miniszterelnök szava ma a nullával egyenlő Európában.

A Fidesz felfüggesztésének Ujhelyi olvasatában egy komoly következménye van: Orbán bukott politikussá vált Európába. A miniszterelnök immár tehertétel a magyarságnak, és hogy mikor lesz itthon is bukott politikus, az már rajtunk, választókon múlik.