Undorító körülmények egy budapesti nővérszállón

HírKlikk 2019. február 25. 13:23 2019. feb. 25. 13:23

Békésen aludt a nővérszállón, majd arra ébredt, hogy egy egér pottyan a fejére: itt telt be a pohár annál az egészségügyi dolgozónál, aki új munkahelye miatt bútorozott be a fővárosi nővérszállóba – írja a Blikk.

Omladozó vakolat, rozsdafoltos ágyak, a lepusztult vizesblokkról már nem is szólva. Az egérkalandot megélő férfi fotói bejárták a legnagyobb közösségi oldalt is.

– Vidéken láttam már cifra dolgot, azt gondoltam, egy fővárosi szállóban csak jobb lesz – mesélte a lapnak a neve elhallgatását kérő egészségügyis.

Arra, ami a szállón fogadta, nem volt felkészülve: az épület gyakorlatilag lakhatatlan.

– Múlt héten aztán bekövetkezett az egéreset: hajnali 3 körül jött, mint az égi áldás, egyenesen rá a fejemre. Akkor összeszedtem a sátorfámat, bementem a kórházba, gondoltam, inkább elalszom az öltözőben – fűzte hozzá a férfi. Most megoldást keres. Csakhogy más intézmény nővérszállásán nem biztos, hogy helyet kap, saját kórháza másik két szállásán pedig csak nőket fogadnak.

– A szálló gondnokához hiába fordultam: azt mondta, saját pénzen írtsam ki a rágcsálókat – mondta a dolgozó, aki azóta eljött onnan. Albérletet a nettó 146 ezres fizetéséből nem tud bérelni. Most barátoknál húzza meg magát.

Forrás: Blikk