"Universitas non grata"

HírKlikk 2018. december 3. 17:00 2018. dec. 3. 17:00

Hiller István hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a CEU bejelentette, 2019 szeptemberében minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el. Az MSZP véleménye szerint a CEU-t (Central-European University) "kiseprűzték" Magyarországról.

Az Országgyűlés szocialista alelnöke úgy fogalmazott: az egyetem lépése az elmúlt hetek történései alapján nem meglepő, de szomorú és logikus. A "rombolás diadalnapjáról" beszélő politikus kijelentette, hogy az intézmény ügye már másfél éve, a felsőoktatási törvényhez benyújtott módosító javaslattal eldőlt. Az ítélet hamarabb megszületett, mint hogy megtartották volna a tárgyalást - mondta.

Egy percig sem szakmai ügyről volt szó, hanem politikairól - ismertette álláspontját. Az egyetem ugyanis mindent teljesített, amit a magyar kormány, illetve a módosított felsőoktatási törvény előírt számára - hangsúlyozta.

A mostani eset több, mint az akadémiai és kutatási szabadság megsértése - szögezte le Hiller István. Hétfőn egy olyan intézményt űztek el, amelyet egy szövetséges ország is elismert, ilyen a rendszerváltozás óta nem történt Magyarországon - tette hozzá. 

Amennyiben a diplomáciában a nemkívánatos személyt persona non gratának nevezik, akkor hétfőn új kifejezés született, a kormány bevezette a "nem kívánt egyetem", azaz az "universitas non grata" elnevezést - fogalmazott.

Forrás: Hírklikk