Vádat emeltek az Országos Roma Önkormányzat elnöke ellen

HírKlikk 2019. augusztus 15. 07:51 2019. aug. 15. 07:51

Szeptemberben a vádlottak padjára ültetik az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökét, vesztegetés bűntette miatt kell felelnie a bíróság előtt – tudta meg a 24.hu. 

A 24.hu azt írja cikkében, hogy Balogh Jánost egy titokban rögzített, a 2018-as választás előtt a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott hangfelvétel buktatta le, amelyen az hallható, hogy fiktív kampányrendezvényeket akar lepapíroztatni egy vállalkozóval, akinek pénzt ajánl cserébe.

Az elhangzottak szerint két rendezvény kiszámlázásáért 3,5 millió forintot utalt volna Balogh a közpénzből működő Országos Roma Önkormányzat költségvetéséből.

A felvételen az is szóba került, hogy a fideszes Vinnai Győzőt támogatja a 2018-as parlamenti választáson. Balogh a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) elnökeként még 2013-ban együttműködésre lépett az MSZP-vel, nem sokkal később azonban az MCF Balogh vezetésével a fideszes Farkas Flórián-féle Lungo Dromhoz csatlakozott. Akkor Balogh jelezte, hogy támogatja a jobboldali roma szervezet Fidesz-KDNP kormánnyal közös munkáját az ORÖ-ben, amelynek 2014-ig Farkas volt az elnöke.

A felvételen az ORÖ-elnök azt is egyértelművé tette, hogy a szóban forgó 3 millió forintból a Fidesz jelöltje mellett kampányolna. 

A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség júliusban emelt vádat. A vádirat szerint Balogh János a 2018-as országgyűlési választás előtt az Országos Roma Önkormányzat által, állami költségvetésből kapott kampánycélú támogatás terhére egy rendezvény lebonyolítását rendelte meg azzal, hogy a rendezvény tényleges megvalósítására nem került volna sor.

A vádlott a rendezvény költségeinek díjáról kiállítandó számlákért cserébe a rendezvényszervező cég munkatársának egy meghatározott összeget ajánlott, a többit megtartotta volna magának. A vállalkozó az ajánlatot nem fogadta el.

Forrás: 24.hu