Várhelyit átengedték – ezt kérdezték tőle

HírKlikk 2019. november 19. 19:35 2019. nov. 19. 19:35

Várhelyi Olivér magyar biztos-jelölt szakbizottsági elfogadásával majdnem teljes az Európai Unió Bizottsága. A külügyi bizottság tagjai, akiket Várhelyi szóbeli válaszai nem elégítettek ki, a jelek szerint a hétfő délig írásban kért válaszokkal elégedettek voltak, és a parlament a szükséges kétharmados többséggel elfogadta a jelöltet – tudósít a Der Standard.

A hírek szerint az írásban megválaszolandó első öt kérdés Várhelyi Orbán Viktor miniszterelnök jobboldali konzervatív pártjában elfoglalt helyére vonatkozott: lényegében arra, hogy befolyásoltnak tekinti-e magát Orbántól, illetve mennyire kötődik hozzá, más szóval, hogy az EU szellemében jár-e majd el. Állást kellett foglalnia Várhelyinek a Gruevski volt macedóniai miniszterelnöknek adott menedékkel kapcsolatban is, ha a kérdésben Gruevskit nem is említették név szerint.

A második kérdés arra vonatkozott, hogy Várhelyi hogyan áll az EP azon indítványához, hogy vezessenek be a konkrét szabályozást az emberi jogok megsértésének szankcionálására, és hogyan szándékozik hozzájárulni az indítvány mielőbbi megvalósításához.

Egy további kérdés azt firtatta, hogy a jelölt mit írna a jelentésébe, ha egy tagjelölt állam korlátozza az ellenzéket, a sajtót szinte teljes egészében ellenőrzése alá vonja, idő előtt nyugdíjazza a bírákat, és korlátozza a tudomány és az oktatás szabadságát.

A civil társadalommal kapcsolatos további kérdés pedig arra vonatkozott, hogyan szándékozik Vérhelyi támogatni az EU szomszédos országaiban működő civil szervezeteket, és „kötelezettséget vállal-e arra, hogy felfüggeszti a költségvetési segély keretében nyújtott támogatásokat azoknak a kormányoknak, amelyek sértik az emberi jogokat, korlátozzák a jogvédők, migránsok, menekültek és vallási kisebbségek jogait”.

Arról is kérdezték a jelöltet, hogy szerinte milyen mértékűnek kellene lennie a nyugat-balkáni államok számára a csatlakozás előtt nyújtott támogatásoknak – ez a kérdés lényegében arra vonatkozott, hogy Várhelyi támogatja-e a Törökországnak nyújtott ilyen támogatások csökkentését.

Most az EP plénumának kell elfogadnia a teljes bizottságot.

Várhelyi elfogadása volt a feltétele annak, hogy az új bizottság december 1-én munkához láthasson – az eredetileg tervezett november 1. helyett. Az első fordulóban ugyanis megbukott a magyar, a romén és a francia jelölt. Most már csak a brit jelölt hiányzik, de mivel London még legalább január 31-ig az EU teljes jogú tagja marad, és mint ilyen köteles lenne biztost küldeni a bizottságba, viszont Boris Johnson miniszterelnök ezt nem hajlandó megtenni a december 12-re kitűzött választás előtt, az EU kötelezettségszegési lejárást indított Nagy-Britannia ellen. A londoni kormány november 22-ig fejtheti ki az álláspontját. 

Forrás: Hírklikk