Visszaszólt Schmidt Máriának a CEU rektora

HírKlikk 2019. március 29. 12:30 2019. márc. 29. 12:30

A CEU-t nem kereste meg a kormány azóta, hogy a miniszterelnök ígéretett tett rá, az egyetem Budapesten maradhat – nyilatkozta a Klubrádiónak Enyedi Zsolt, az intézmény rektorhelyettese. Reagált Schmidt Mária legutóbbi kirohanására is, amelyben a Terror Háza Múzeum főigazgatója Manfred Webert és a CEU-t támadta. Az egyetem tisztségviselője szerint civilizációs problémáról van szó.

Enyedi Zsolt a Klubrádióban elmondta: azt írta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a bajor kormánynak, hogy a CEU ugyanúgy taníthat és kutathat Budapesten, mint az elmúlt két évtizedben. A rektorhelyettes hangsúlyozta, az utóbbi húsz évben amerikai diplomát is kiadhattak Magyarországon, amit a kormány mostanra ellehetetlenített.

Az Orbán Viktor bajoroknak írott levele óta történtekről Enyedi Zsolt azt mondta, a magyar kormány nem kereste őket, bár az elképzelhető, hogy a bajor féllel tárgyaltak. Mindenesetre – emelte ki – hidegzuhanyként érte őket a hír, hogy az Oktatási Hivatal nem tervezi a CEU jogi státuszának, működési engedélyének felülvizsgálatát 2019-ben, pedig ezt kérték, miután elindították amerikai képzésüket.

Jelezte: a kormány nem kívánja megnézni az amerikai képzésükhöz kapcsolódó dokumentumokat, bizonytalanságban akarja őket tartani.

Mintha inkább csak időt akarna nyerni a kormány, mintha azt szeretné, hogy csak napirenden maradjon ez a téma a májusi európai parlamenti választásokig, aztán majd elválik, mennyire kell komolyan venni az EU-ból érkező bírálatokat - fogalmazott Enyedi Zsolt.

A rektorhelyettes nyilatkozott Schmidt Mária legutóbbi blogbejegyezéséről is, aminek témája: miért kérte a CEU budapesti maradásának biztosítását Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje Orbán Viktortól. A Terror Háza Múzeum főigazgatója erről így írt: "Nincs megfejtésem, csak egy: Soros! Megkérte és megígérte, hogy meghálálja! Úgy látszik, van az a pénz, amiért Webernek korpásodik a haja!"

Enyedi Zsolt azt mondta: civilizációs problémákról van szó, ha valaki nem érti, miért fontos egy európai politikusnak a tanszabadság és mit jelent egy egyetem megtámadása, bezáratása politikai okokból. Ebben az esetben az illető egyszerűen nem része annak az európai diskurzusnak, kultúrának, civilizációnak, amelyre amúgy olyan büszkék szoktunk lenni – jegyezte meg.

Forrás: Klubrádió