Visszavonulót fújt a Fővárosi Törvényszék elnöke

HírKlikk 2019. november 24. 16:37 2019. nov. 24. 16:37

Visszavonta dr. Vasvári Csaba pesti központi kerületi bírósági bíróval szemben indított fegyelmi eljárását a Fővárosi Törvényszék elnöke. dr. Tatár-Kis Péter volt az, aki  fegyelmit indított az idén október 25-én azzal az indokkal, hogy egy általa tárgyalt büntetőügyben az EU luxemburgi bíróságához fordult. A szálak azonban Handó Tündéhez vezetnek vissza. A Vasvári ellen indított per nagy felzúdulást keltett szakmai és azon kívüli körökben egyaránt.

A Tatár-Kis által kiadott – a per visszavonását tartalmazó – közlemény szerint „Az elmúlt napokban számos hamis információ́ jelent meg” az eljárással kapcsolatban, amelyek „azt a hamis látszatot keltették, mintha dr. Vasvári Csabával szemben a Fővárosi Törvényszék elnöke azért indított volna fegyelmi eljárást, mert nevezett bíró egy előtte folyamatban lévő ügyben az Európai Unió́ Bíróságánál előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett”.

Tatár-Kis szerint nem ez volt a per indításának valódi oka, de, hogy mi, azt nem árulja el, mondván: „A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény ugyanakkor – éppen az érintett bírák és a bírósági szervezet védelmében – akként rendelkezik, hogy a fegyelmi eljárást a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni. Erre tekintettel nem áll módomban a közvéleményt részletesen tájékoztatni a dr. Vasvári Csabával szemben megindított fegyelmi eljárás alapját képező bírói kötelességszegésről”.

Habár állítása szerint kötelező volt számára az eljárás megindítása (a fenti meg nem nevezett ok miatt), a megszüntetés igazolandó nyilatkozatban azzal érvel, hogy „a bírósági szervezet érdeké most mégis azt kívánja...ezzel kívánom elejét venni annak, hogy bárki félinformációk kiszivárogtatásával rombolhassa a magyar bíróságok tekintélyét”.

A homályos ügyet némileg megvilágíthatják a korábbi történések, amelyekről a magyar sajtó is beszámolt. A 444.hu például a fegyelmi indítása idején emlékeztetett arra, hogy Tatár-Kist a nyár elején Handó bízta meg egy évre a Fővárosi Törvényszék vezetésével. Az általa indított fegyelmi célpontja, Vasvári Csaba pedig egy „belső ellenzékhez” sorolt bíró. Ő volt az, aki 2017-ben beperelte Handó Tündét, a közelmúltban pedig 800 ezer forintot nyert a Magyar Időktől egy róla készült lejárató cikk miatt, és a Handó elmozdításában kulcsszerepet játszó Országos Bírói Tanácsnak is tagja. A fegyelmi ellene egyébként 3 nappal azelőtt indult, hogy Handó Tünde távozása az Országos Bírósági Hivatal (OBH) véglegessé vált. Mint ismert, Handó feljebb lépett: a fideszes kétharmad az Alkotmánybíróság tagjává választotta Szájer József feleségét.