Walesi vircsaft
Vártam egy napot, és arra gondoltam: összegezze és elemezze már helyettem valaki az elmúlt négy nap eseményeit. Írjon végre már egy másik laikus futballrajongó helyettem, miért mindig én átkozódom? Jó, a kiváló Föld S. Péter azért megszólalt. Persze, hogy csak ócsárolni tudom ezt a magyar focinak nevezett valamit, és azzal is nagyon tele van a burám, hogy a vesztes meccs után csak Bozsik Péter, Hajnal Tamás és Rudolf Gergely süketelését lehet hallgatni. Szakszerű értékelés nyema. A műsorvezető asszonykáról nem beszélek, mert hát az nem lenne elegáns. Az M4 stábja megint nem ugyanazt a meccset látta, amelyet én...
Pénteken – az uru muri keretében – Edinson Cavani és latin „zenekara” félgőzzel intézte el a Népstadionban a magyar válogatottat. Hétfő este – ugyancsak a nemzeti arénában – a Gera Zoltán által vezetett U21 brigád kapott pofont az osztrák sógoroktól (a Gera éra mérlege hat meccsből: négy vereség, két döntetlen). Kedd este a walesi terrierek tétmeccsen tépték szét a magyar kompániát. A hosszú hétvége eredménye tehát: három meccsen 2 lőtt, hat kapott gól, „O” pont. Se jelen, se jövő, csak a régmúlt. Egyébként minden rendben. Csapat továbbra sincs, néhány öregedő sztárocska és képzetlen magyar fiatal szédelgett a cardiffi pályán. Elképzelésnek nyomát nem láttuk. Két, sérüléséből éppen felépült, kimérten mozgó walesi világsztár (Ramsey, Bale) – kiegészítve néhány, az angol másod-és harmadosztályban focizó játékossal – ellentmondást nem tűrő módon intézte el hazánk büszkeségeit.
De a nagytekintélyű szakmai vezetéshez is lenne egy emlékeztető mondatom. 41 éve, útban a 16 csapatos (!) argentínai VB tornára a magyar válogatott megállt Londonban, és „bemelegítésként” illetve „önbizalom erősítőként” 4:1-re kikaptak a világversenyre ki nem jutott angoloktól. Június 2-án – a későbbi bajnok – Argentína vitatható körülmények között 2:1-re, június 6-án Olaszország 3:1-re, június 10-én Franciaország szintén 3:1-re vert minket. Azontúl, hogy bivalyerős csoportba kerültünk, a szakma és a közvélemény egyhangú vélemény az volt, hogy hatalmas hiba volt a „vérszomjas” és bizonyításra vágyó angolokkal kiállni. A VB után „röpült” is Kutas István MLSZ elnök és Baróti Lajos szövetségi kapitány. Pedig bivalyerős csapatoktól kaptunk ki és még egyszer mondom: egy 16 szereplős VB csoportmérkőzésein.
A 78-as balul sikerült londoni kalandra emlékezve senkinek sem jutott eszébe, hogy ezt a mai harmatgyenge és önbizalom nélküli társulatot nem szabad összeengedni a latin labdazsonglőrökkel. Suarezék ellen semmit nem lehetett begyakorolni, ami praktikusan felhasználható lett volna, hiszen az uruk tök’ mást játszanak, mint az angol iskolán felnövő walesiek. Ja, hogy kellett a felhajtás a stadion avatáshoz! Na nehogy már a FIFA világranglista 15-20. helyezettjét hívjuk ide! Nekünk a földkerekség 5. legerősebb válogatott csapata kellett, hiszen mi az 50. vagyunk. A fiaink pénteken a Népstadionban nyerni biztosan nem nyerhettek, viszont a maradék önbizalmukat frankón elvesztették. A nagypolitika, a „focializmus” könnyen feláldozta tehetségtelen gyermekeit. Cardiffban lenyomták őket, esély sem volt jó eredmény elérésére. Most tavaszig megint tovább lehet hülyíteni a népet, no akkor aztán március idusán összeszedjük magunkat (a télen szünetelő bajnokságban?), és kiverjük az ellenfelet, és megmutatjuk a világnak, milyen a magyar virtus. Capitano Rossi! Új műsorhoz, új csapat kell! Ezzel a brigáddal nincs mit kezdeni!
Rendben. A kapus maradhat….
