Zuhant a Fidesz, de van még pár emelet

Nagy András 2019. január 17. 16:16 2019. jan. 17. 16:16

A túlóratörvény és az ellenzéki tiltakozási hullám hatással volt a pártpreferenciákra – állapította meg a ZRI Závecz Research. Gyengült a Fidesz, erősödött az ellenzék. Az intézet vezetője ezzel együtt óvatosan fogalmaz a pártok kilátásaival kapcsolatban.

A ZRI Závecz Research január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása azt hozta ki, hogy a Fidesz támogatottsága 3 százalékot zuhant a teljes népesség körében, míg az ellenzéki pártok összesen 3-4 százalékos erősödést mutattak. A friss kutatással kapcsolatban Závecz Tibor intézményvezető a Hírklikknek elmondta, a mostani adatokból egyelőre nem következik katasztrófa a kormánypártok számára.

Ehhez jóval tartósabb, szaknyelven szólva trendszerű népszerűség-csökkenésnek kellene lenni, amiről jelen pillanatban nem beszélhetünk. Tény ugyanakkor, hogy a Fidesz sok rétegű támogatói bázisának külső rétege repedezni látszik. Ezt a réteget az olyan, kevésbé elhivatott szavazók alkotják, akik egy, két vagy akár három választás alkalmával is már a kormánypárt mellé álltak, ugyanakkor jóval kevésbé kitartóak, mint a kemény maghoz tartozó, úgymond ős Fidesz-szavazók.

A Fidesztől elpártolók az elemző szerint jellemzően olyanok, akik személyükben érintettek, például a túlóratörvénnyel, vagy olyan települések lakói, ahol komolyabb kormányellenes megmozdulások voltak az elmúlt hetekben. Az, hogy ők hosszabb távon is lemorzsolódnak-e, az több tényezőtől függ Závecz szerint.

Ezek közül az egyik, hogy a kormány által az utóbbi napokban elindított ellen-kommunikáció, a sokadszor bevetett Jobban teljesít-kampány mennyire lesz hatékony. A válaszreakcióból egyébként az látszik, hogy önmagában a bevándorlásellenesség sulykolását ma már a Fideszben sem látják mindent vivő csodafegyvernek.

A másik, hogy az ellenék milyen szinten fogja tudni napirenden tartani a túlóratörvény elleni, illetve az abból fakadó általános tiltakozást. Nagyon nem mindegy, hogy ehhez a pártok a szakszervezetekkel és a civilekkel közösen milyen új muníciókat fognak tudni találni  - véli az elemző.