A Videoton vezetőedzőjét három MK-mérkőzésre eltiltották

HírKlikk 2019. május 29. 17:14 2019. máj. 29. 17:14

A Magyar Kupa-győztes MOL Vidi FC vezetőedzőjét, Marko Nikolicot három mérkőzésre eltiltotta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a döntőben tanúsított viselkedése miatt.

A büntetés az MK-ra vonatkozik, egyúttal a szerb tréner egymillió forintos pénzbüntetést is kapott.

Az MLSZ közleménye szerint Nikolic szombaton a Budapest Honvéd ellen 2-1-re megnyert döntő "67. percében elhagyta a technikai zónát, befutott a játéktérre és ott a játékvezető működése ellen szóval és mozdulattal sportszerűtlen módon tiltakozott, amiért a játékvezető a kispadról elküldte".

"A kispadot csak ismételt felszólítás után hagyta el. A vezetőedző a kispadról elküldött sportszakemberre vonatkozó szabályzati előírást is megsértette azzal, hogy a mérkőzés lefújása után a játéktérre ment" - olvasható az indoklásban, amely egyúttal jelzi, hogy a tréner visszaesőnek számított, mivel a tavaszi idényében ezt megelőzően hasonló fegyelmi szabályszegésekért már két esetben vétkesnek találták.

A két klub sem úszta meg pénzbírság nélkül: a Honvédot 500, míg a Vidit 200 ezer forintra büntették meg, mivel szurkolóik pirotechnikai eszközöket használtak.

Az MLSZ azt is jelezte, hogy a nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz használata miatt több zászló, molinó, szék, pálya- és lelátóelem megsérült és megégett, a tűz oltásán dolgozó egyik tűzoltó pedig súlyosan megsérült, jelenleg azt vizsgálják, hogy maradandó károsodásokat szenvedett-e.

"A rendőrség több esetben indított eljárást és állított elő embereket verekedés, a pályára történő beugrás és pirotechnikai eszközzel kapcsolatos cselekmények miatt" - olvasható az MLSZ honlapján.

Forrás: Hírklikk