Kajak-kenu-vb - A parakajakos Kiss Péteré az első magyar arany a Maty-éren

HírKlikk 2019. augusztus 23. 15:07 2019. aug. 23. 15:07

Kiss Péter aranyérmet és ezzel paralimpiai kvótát szerzett az integrált paraverseny KL1-es kategóriájának pénteki döntőjében a szegedi kajak-kenu világbajnokságon.

 A mindössze 16 éves, egy év kajakozás után tavasszal Európa-bajnok magyar versenyző remekül lapátolt a 200 méteres fináléban, szinte végig vezetve ért elsőként a célba. A szám másik magyar indulója, Suba Róbert ötödik lett. Ugyan az első hatnak, illetve országának jár tokiói paralimpiai indulási jog, de egy nemzetből csak egy versenyző szerezhetett kvótát.

"Csodálatos érzés! Nem gondoltam volna, hogy nyerek, mert mostanában az edzések sem mentek olyan jól, és az erős hátszél sem kedvez nekem, még a rajt előtt is izgultam. A rajtom aztán közepesen sikerült, megvolt a sebességem, de nagyon kellett a közönség, amely az utolsó ötven méteren segített. A szurkolásuk nélkül nem nyertem volna" - mondta a magyar vb-győztes. 

A nők KL2-es döntőjében Varga Katalin óriásit küzdve hatodikként ért célba, s ez is kvótát ért.

A magyar paraválogatottnak így Juhász Tamás csütörtöki kvótájával együtt már három tokiói indulási joga van.  

Forrás: MTI/Hírklikk