"Andy Vajna nem szolgálta ki a kultúrpolitikát"

HírKlikk 2019. január 23. 11:53 2019. jan. 23. 11:53

Andy Vajna sok pénzt hozott a magyar filmiparnak, de nem szolgálta ki a kultúrpolitikát - mondta a Klubrádióban Szász János filmrendező a hétvégén meghalt producerről.

Olyasmit hozott Magyarországra, aminek nagyon örültünk – mondta a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Andy Vajnáról Szász János filmrendező, aki közismerten jó munkakapcsolatban volt a producerrel. Kivételes képességű filmesnek nevezte, aki nem tudta elképzelni sem, hogy egy film rossz legyen.

Azzal, hogy jó viszonyban volt az országot irányító politikusokkal, csak nyert a szakma – állította Szász János-, mert soha nem látott pénzt hozott a filmiparba. A művészet volt fontos számára, és nem szolgálta ki az aktuális kultúrpolitikát. A rendező szerint kíváncsi és egyben meggyőzhető ember volt, hűséges a színészekhez, alkotótársakhoz.

Szász János Hunyadi-filmje jelentős támogatást kapott a Magyar Nemzeti Filmalaptól, ezzel is magyarázta, hogy Andy Vajna nem csak a Rambóban és a Terminátorban gondolkodott, azoknál „igényesebb” filmeket is tudott készíteni. 

Forrás: Klubrádió