Horváth Csaba: nem szabad eljutni az előválasztáshoz, mert a Fidesz képes meghekkelni

KlikkTV 2024. január 26. 17:22

Normális, szakmai egyeztetést szeretne Zugló szocialista polgármestere a mini- illetve maxi-Dubaj elnevezésű projektről, hogy pontosan megtudhassa, mi az, amit a kormány ott meg akar valósítani a befektetővel közösen – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában Horváth Csaba, aki hozzátette, február 12-én kerül sor erre az eseményre Lázár Jánossal. Azt szeretné, hogy nyugodtan tudjon tárgyalni arról, hogy milyen infrastrukturális, fejlesztési igényei vannak a kerületnek, amelyek nemcsak a zuglói lakosokat érintik, hanem a XIII. kerületet és a belvárost is - tette hozzá. „Ha komoly a kormányzati szándék, hogy ezt a területet felébressze, akkor annak is komolynak kell lennie, hogy hogyan lesz ez működőképes.” Kell a jó közlekedés, a kerületek átjárhatósága, infrastruktúra, hiszen egy egész városrész nőne ki a kerületben – fogalmazott.

Horváth Csaba a közelgő önkormányzati választással kapcsolatban kifejtette, olyan lépésekkel, mint amit a Momentum is tett a kerületében, hogy az eddigi alpolgármestert ráindítja a választáson, a Fidesz lesz boldog, mert nagyobb lesz az esélye. „Zuglóban 65 százaléka van az ellenzéknek, ha egységes és együttműködik az összefogásban, ahogy dolgoztunk az elmúlt négy évben, mert mindent közösen csináltunk. Akkor a Fidesznek itt nem sok keresnivalója van.”

Szerinte nem kell eljutni az előválasztásokhoz, mert a Fidesz beavatkozott 2021-ben is, hekkelt az online térben, és fel tud mutatni egy előválasztást akadályozó aktivista hálózatot, emellett képes az utolsó pillanatban optimalizálni egy választási törvényt. „A Fidesz népszerűségvesztése folyamatos, már egymillió szavazót vesztett, marad az a feladata, hogy az ellenzéket kell megosztani kisebb szeletekre, mint az ő meglévő szavazótábora. Ha mi nem ismerjük fel ennek a veszélyeit, akkor a Fidesz kottájából játszunk és akkor tényleg így marad minden az emberi kor legvégső határén és azon is túl.” Hozzátette, kellenek elkötelezett és hiteles önkormányzati vezetők, hiszen ők a jó kormányzás bizonyítói, például Tóth József vagy Botka László, akik ciklusokon át tudták megmutatni, és ami működik egy önkormányzatnál, az működhetne nagyobban is.