Kunhalmi Ágnes: Orbán Viktor nélkül sem kell a Fidesz

KlikkTV 2024. március 29. 16:00

Az MSZP nagyon nem szeretné, ha a Fidesz visszavenné a fővárost, és ez az egyik tétje az önkormányzati választásoknak, hogy a Fidesz visszajön-e Budapestre akár fehér lovon, akár trójai falovon. A szabadság és a szolidaritás városának kívánjuk megtartani Budapestet – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke nem sokkal azután, hogy bejelentették az ellenzéki együttműködést.

Az összefogás tényleg nagy siker, mert az MSZP évek óta következetesen, és az elmúlt egy évben még fokozottabban hangsúlyozta, hogy az „oszd meg és uralkodj! orbáni politikával szemben csak egy széles, stabil együttműködés képes felvenni a versenyt – fogalmazott a politikus. „A szavazóbázis egybeterelésével képesek vagyunk növelni az EP-mandátumaink számát.”

Kunhalmi Ágnes beszélt arról is, hogy a Momentum felé is nyitottak a kapuk. „Minél szélesebb a demokratikus együttműködés, annál jobban és gyorsabban tudjuk lebontani Orbán rendszerét.”

Magyar Péter megjelenése szerinte másként hat az ellenzék bizonyos szereplőire, a baloldali szocialista, szociáldemokrata szavazókat nem nagyon érinti meg, sokkal inkább az ellenzéki liberális, illetve párt nélküli szavazóknak tetszett meg, amit Magyar Péter mond. „A szocialista, szociáldemokrata szavazóknak nem sejtet jót, hogy azt mondja valaki, hogy neki elképzelhető egy Orbán nélküli Fidesz. Mi nem akarunk Fideszt, nekünk a Fidesz politikájával van bajunk, a 2010 utáni politikájával meg végképp, és azt szeretnénk, hogy soha ne is jöjjön vissza.”