Orbán: „Felnyergeltünk, elkezdődött a politikai évad”

KlikkTV 2024. március 17. 12:00

A KlikkTV elemző műsora, a Heti Egyenleg második részében Lengyel László és Holoda Attila folytatta Orbán Viktor TikTok videójának elemzését. Ebben a miniszterelnök ismét elmondta, hogy Magyarország az orosz-ukrán konfliktusban a béke pártján áll, de ennek megvalósításához változásra van szükség az Unió vezetésében.

Nem fog megváltozni Európa vezetése, hiszen épp azon gondolkoznak, hogy mit tegyenek Putyin ellen, ha komollyá válik a helyzet. A lengyelek annak hatására, amit Trump mondott, annyira tartanak az oroszoktól, hogy az ellenzék és a kormányhatalom egymásra találva együtt próbál az országnak segítséget találni a republikánusoknál, hogy folytassák Ukrajna támogatását. Közben Donald Tusk kormányfő a franciákat és a németeket győzködi, hogy béküljenek ki, és Bidennél lobbizik, hogy ne hagyja magát. Lengyel László érdekességként említi, hogy Orbán ugyan folyton a békét emlegeti, de semmit nem tesz, miközben Isztambulban - és nem Budapesten - éppen újra indulnak az orosz-ukrán tárgyalások.

A TikTok videóban Orbán beszél diplomáciai sikereiről, és arról, hogy fontos politikai vezetők várhatók a közeljövőben Magyarországra. “Felnyergeltünk, elkezdődött a politikai évad” – jelentette ki a miniszterelnök, de azt nem részletezte, kikről lehet szó.

A műsor vendégei szóltak arról, milyen feladatai lehetnek a nemzetbiztonsági főtanácsadónak és a miniszterelnök tanácsadó testületének. Egyetértettek abban, hogy titkosszolgák fogják figyelni a NER legfelsőbb szintjét, a miniszterek feje fölött átnyúlva a kormány minden döntését rendeleti úton felülírhatják. Orbán nem bízik a saját minisztereiben, ezért föléjük rakott egy tanácsadó testületet, amelyet senki nem lát, működése nincs szabályozva, teljesen szabad kezet kap minden döntésénél – mondta Lengyel László, megjegyezve, hogy szerinte ettől kezdve Rogán sem lehet nyugodt.