Értetlenségének adott hangot a Magyar Orvosi Kamara titkára

HírKlikk 2024. április 27. 10:21 2024. ápr. 27. 10:21

Keczéry Attila szerint a több telephellyel rendelkező orvosok hiába jelezték a hatóságoknak, ha valahol már megszűnt a rendelésük, ezt az Egészségügyi Szolgáltatások Elektronikus Nyilvántartása nem rögzítette.

Az utóellenőrzések alkalmával is találtak hiányosságokat a népegészségügyi központ, illetve az egészségbiztosító szakemberei a látókörükbe került háziorvosoknál. A Belügyminisztérium adatai alapján kiderült, hogy csak részben volt hatásos a háziorvosok tavalyi ellenőrzése; a bejelentés nélkül érkező ellenőrök ugyanis számos esetben nem találtak rendelést, sőt, rendelőt sem.

Az első ellenőrzés idején csak az alapellátók harmadánál nem bukkantak hiányosságokra, ám egy későbbi utóellenőrzésnél az újra vizsgált 1452 telephelyen – amit 401 háziorvosi szolgáltató működtetett – a rendelők 12 százaléka továbbra sem volt megtalálható, és az ellenőrzéskor hiába volt éppen betegfogadási idő, 39 százalékukban nem zajlott orvosi ellátás. Az orvosok rendelőn kívüli elérhetőségével is gond volt.

Keczéry Attila szerint a vizsgálattal feltárt hibák jó része adminisztratív probléma volt, az adatrögzítő rendszerbe ügyfélkapun keresztül lehet belépni, és ott tudja a háziorvos a munkájával kapcsolatos adatokat közölni. Hozzátette, annyira bonyolult a rendszer, hogy maguk a kormányhivatali dolgozók, a volt ÁNTSZ munkatársai is csak nehezen tudják azt használni – írta meg a Népszava.

Keczéry Attila szerint a nyilvántartó rendszer működési problémáit Takács Péter egészségügyi államtitkár is elismerte néhány hete egy budapesti orvoskamarai fórumon.

Az orvosi kamara titkára szerint az is előfordulhatott, hogy a doktor azt hihette, hogy ő jól jelentette le a változást. Az adminisztrációs hibákra csak az ellenőrzéseknél derült fény, de ezeket, tudomása szerint az utóellenőrzésekig mindenütt javították.

Az egy telephelyű praxisokat most kezdik ellenőrizni és a Belügyminisztériumban arra is ígéretet kaptak, hogy előre tájékoztatják a kamarát arról, éppen melyik megye kerül sorra.

Keczéry Attila beszélt arról is, hogy az ellenőrzött praxisok vezetői a hibákat elismerték, és úgy tudja, a nem működő telephelyekre kiutalt összegek visszavonása miatt senki sem háborgott. Az ellenőrzések miatt a kamarához sem fordult senki segítségért. Inkább csak azt tartották furcsának a háziorvosok, hogy rendelési időben állítottak be az ellenőrök, amivel feltartották a betegellátást.

Forrás: Népszava