Nácik és angyalok
Sajátos versenyt vívnak egymással a kormánypárt politikusai: ki tud nagyobbat, durvábbat mondani az ellenzékre, a baloldalra. Persze, tudjuk, ez a verseny is irányított; a mondatokat a Fidesz agitprop osztálya határozza meg, neki meg maga Orbán Viktor adja a jóváhagyását.
Vannak standard kifejezések, amelyeket mindenkinek el kell mondani, ezen felül azonban vannak egyénre szabott durvaságok, hogy legyen a sajtójuk számára, szintén a központ utasítása alapján, kiemelhető, címként alkalmazható, idézhető szövegek.
Demeter Csaba, ifjú, de törekvő államtitkár – használat után eldobandó – szájába azt a mondatot adták: alakul a szemkilövetők, és a kisnyilasok koalíciója.
Előbb természetesen elhangzanak – a magát immár konszolidáltnak minősítő Magyar Nemzetben leírt „interjúban” – azok az obligát mondatok, amelyeket a miniszterelnök is felolvasott az évértékelőjén, vagyis azok a hazugságok, amelyeket ugyan ezerszer megcáfoltak már, de ezeregyedszer is ugyanúgy leírják, elmondják őket. Íme, mire utalok (egyenes idézet Dömötör Csabától):
”A kvóta nem került le a napirendről, továbbra is lenne migránskártya, könnyített vízumot adnának a bevándorlóknak, több pénzt a migránsokat támogató politikai aktivistacsoportnak, azokat az országokat pedig, amelyek ellenzik a brüsszeli terveket, megbüntetnék. A bevándorláspárti erőknek kiterjedt hálózata, nagy médiafelülete és rengeteg pénzügyi erőforrása van. Elég, ha arra gondolunk, hogy az Európai Parlament most döntött arról, hogy hatszáznyolcvanmilliárd forintnak megfelelő plusztámogatást adna a politikai aktivistacsoportoknak.”
Egyes kommunikációs szakemberek, és politikai elemzők azt állítják: akkor jár el helyesen az ellenzék, ha ezekre a kijelentésekre nem reagál, hanem megtalálja saját mondanivalóját. Azzal a felülettöbblettel, amellyel a kormányoldal rendelkezik, úgy sem lehet felvenni a versenyt, ráadásul, ha vitába szállnak a fideszes agitproposok kitalációival, akkor óhatatlanul meg kell ismételniük azok állításait, hogy a célközönség megértse, miről is beszélnek. De vajon el lehet-e menni szó nélkül az ilyen agyalmányok mellett, mint a fentebb idézett Demeter-mondat. Elengedheti-e a baloldal a füle mellett, hogy a 2006-os események jobboldali címkéjét – amely épp oly hazugság, mint az összes többi állítás – még tovább fokozzák, és egyenesen a nyilas-narratívába tereljék.
Tudják, most ez lesz – a bevándorlás-párti minősítés mellett – a legfontosabb kampány-eleme a Fidesznek: a náci kártya kijátszása az ellenzékkel szemben. Ebbe aztán mindenkit belevonnak, akit csak lehet; Köves Slómóval is elmondatták mily káros, ha a baloldal a Jobbikkal együttműködik. Az EMIH vezetőjének nyilván megvan a maga ésszerű magyarázata arra, hogy miért állt bele ebbe a kampányba, nekünk csak legfeljebb sejtéseink lehetnek róla.
Visszatérve azonban Demeterhez: a szemkilövetés beemelése a megbélyegzések közé, kétségkívül újítás; visszatérni 2006-hoz, Gyurcsányhoz bevált séma, illetve mindezt összekapcsolni a kisnyilasokkal, mindenképpen új topic. Szóval a kérdés az: el lehet-e menni egy ilyen bornírt kijelentés mellett, hagyni kell a fenébe, vagy érdemes rá reagálni?
Természetesen nincs rá egységes válasz, sem szakmailag, sem politikailag. Egy olyan országban, ahol a politikai szereplők bevett gyakorlattá tették a hazudozást, ahol következmények nélkül lehet az ellenfélről – ellenségről - igaztalan dolgokat állítani, nehéz használható tanácsot adni. Legalább is addig, amíg a választók nem büntetnek ezért. De nem büntetnek, sőt, ha az egyes cikkekhez fűzött olvasói kommentárokat nézzük, kijelenthetjük: a hazudozás, a sértegetés általános gyakorlattá vált.
Nem volt ez másként korábban sem, kiváltképp, amióta az internet biztosította inkognitó mögé el lehet bújni, de mostanra ipari méreteket öltött. Márpedig ebben élen jár a Fidesz, ahol – kiderült – Finkelstein alkalmazása óta kötelező a gyalázkodás. Szemkilövetők meg kisnyilasok vannak az árvalányhajas fideszesekkel szemben.
Tudom: egyszer majd a történélem ítélkezik felettük. De addig?
