Új vágányokról indul a kampány

Júniusban egy füst alatt több döntést is meg kell hozniuk a választóknak. Mennyiben kell más módszereket alkalmazniuk a pártoknak, ha sikeresen akarnak szerepelni a következő megmérettetésen?

Az idei választások szabályai teljesen mások lesznek, mint amivel korábban találkoztak a választók. Új vágányokról indul a kampány: a költéseket illetően most nincsenek anyagi korlátok, eltűntek a bizonyos tiltó szabályok, a választási felkészülés talán akadálymentesebb lett. 

2019-ben rengeteg plakát árasztotta el a köztereket. Most kevesebbel fogunk találkozni?

Ezt ma még korai volna megmondani. A helyzet annyiban más lesz, hogy a választáson induló szervezeteknek el kell dönteniük, mire helyeznek nagyobb figyelmet: az EP listájuk sikerére, vagy inkább az önkormányzatokban szeretnének nagyobb beleszólást szerezni a helyi ügyekbe.

Az előzetesen megismert elképzelések alapján mire tippel?

Véleményem szerint a pártok most elsősorban az uniós választást fogják preferálni, mert ott a saját politikai arculatukat kell megmutatniuk a választóiknak. Az önkormányzati választásokon, úgy gondolom, inkább azok az ernyőszervezetek fejtenek majd ki komolyabb agitációs munkát, amelyek összefognak akár több helyi politikai formációit is. Véleményem szerint ezekben jelennek majd meg pártok jelöltjei.

Az eddig nyilvánosságra került közvélemény-kutatási adatok szokatlan tendenciákat mutatnak. Ebben nyilvánvalóan szerepe van Magyar Péter feltűnésének a politikai palettán.

Valóban, a jelenlegi erőviszonyokat most nagyon nehéz értékelni. Az uniós megmérettetésen induló politikai pártok esély-arányait megzavarták az utóbbi hetek történései. Ennek valószínűleg azok lesznek a fájdalmasabb kárvallottjai, akiktől – mint mondjuk a Momentum, a Kutyapárt, vagy akár az LMP – korábban nagyobb meglepetést vártunk az EP választáson, 

És a kisebb politikai szereplők? Akiket az 5 százalékos küszöb alá mértek?

Az EP választáson a kisebb pártok akkor számíthatnak sikerre, ha valamilyen összefogással, közös listával tudnak kiállni. Nem lesznek könnyű helyzetben azonban a helyhatósági választáson sem, mert ezúttal ugyan nem az anyagi korlátok, inkább a szavazók eléréséhez nélkülözhetetlen humán erőforrás előteremtése okozhat majd gondot. Ez igaz a jelöltállításra éppen úgy, mint az aktivista hálózat kiépítésére. Több ezer mandátum sorsáról kell az önkormányzatok esetében dönteni, s e téren nemcsak a kis pártoknak, hanem a Fidesznek is komoly káderhiánya van. 

Arra gondol, hogy számos településen nem lesz ellenjelöltje a polgármesternek?

Pontosan. Ennek az az oka, hogy a jelöltállító szervezetek nem találnak elég embert, aki szeretné megmérettetni magát. Ez nagy felelősséggel járó munka, különösen a kisebb településeken, ráadásul nem is jár komolyabb anyagi elismeréssel. A legtöbben attól is tartanak, hogy ha belevágnak, a szűkebb környezetükben magukra vonhatnak valamilyen „politikai” megbélyegzést is. Ha mégis találnak annyi jelöltet, ahány tagú testületet kell felállítani, mindenki elégedetten hátradől majd a székében. A kisebb, három-négy százalékos pártok legfeljebb néhány településen tudnának úgy megszerveződni, hogy önmaguk elegendő számú jelöltet tudjanak kiállítani. Mégis fontosnak tartom az önkormányzati választásokat abból a szempontból, hogy 2026-ban majd ezekből a pozíciókból lehet komolyabb kampányokat szervezni, de korainak érzem, hogy ez most szempont legyen.

Mindezt hogyan látja a főváros esetében? A „hagyományos” ellenzéki pártok 2019-ben itt jól szerepeltek. 

Fél évvel ezelőtt éppen azért alakította át a Fidesz a budapesti választási szabályokat, mert akkor úgy gondolták, hogy a többségi alapon felálló testület nem kedvezne nekik, és visszaálltak egy korábbi, úgynevezett arányosító szisztémára. Ez külön indulásra ösztönöz, a kis pártok további töredezettségét okozza, ami a kormánypárt érdeke. Három polgármester- vagy főpolgármester jelöltet kell állítani ahhoz, hogy valaki a maga önálló listájával megjelenhessen a szavazólapokon. Mindezt árnyalja az is, hogy megjelentek olyan szereplők – mint például a Kutyapárt –, amelyek eleve elutasítanak mindenfelé együttműködést a korábbi pártokkal. És megjelenhet a közgyűlésben a Mi hazánk is, amelynek a korábbi szisztéma szerint aligha lett volna esélye Budapesten labdába rúgni. Azokban az országokban, ahol az ilyen arányos rendszert alkalmazzák, a választás napján szinte soha nem alakul ki kormányzó többség, koalíciókat kell kötni. Ez értelmezhető volt eddig a Fővárosi Közgyűlés szintjén is, de akkor már az indulásnál megkötötték a megállapodásokat, most a választási eredmények ismeretében lehet majd mód erre. 

Ez nyilvánvalóan kihívást jelent majd a leendő főpolgármester csapatának, ha nem akar béna kacsaként ülni négy évig a székében.

Ez most csak látszólag tűnik annyira reménytelennek. Gyakorlatilag ugyanazokat a szereplőket kell majd maga mögé állítania az új vagy a régi főpolgármesternek, akik korábban is ott ültek, kivéve persze azt a felállást, ha olyan végeredmény születik, amely lehetetlenné teszi bármilyen koalíció megszervezését. Úgy gondolom, a jelenlegi ellenzéki többségnek nem sikerül majd megtartania a mostanihoz hasonló fővárosi befolyását, még akkor sem, ha az egyes kerületekben a polgármesterek szintjén nem veszítenek majd lényegesen pozíciókat.

A politológus nem jós, de vajon az év közepére felborulhat Magyarország politikai térképe?

Szerintem már felborult. Ha enyhébben akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy éppen borulóban van. Még nem láthatjuk, hogy merre tartanak a most elindult folyamatok, ennek ellenére, számítok változásokra. Mert valamilyen változásnak be kell következnie. Az irányát nehéz megjósolni, de ebben június 9.-e fontos állomás lesz.