Barabás Richárd: az előválasztás hasznos, mert olyan, mint egy „politikai kiszavazó show”

KlikkTV 2024. március 3. 10:00

“Hiszem, hogy le lehet győzni a Fideszt a jelenlegi választási rendszerben is, mert ha eleve lemondóak vagyunk, akkor nem kell politizálni.” Erről is beszélt Barabás Richard, a Párbeszéd-Zöldek új társelnöke a KlikkTV TÍZ című műsorában Bolgár Györgynek.

Pártjuk nyitott, szabad, fejlődő országot szeretne, szemben az álszent, hazug, korrupt kormányzattal. Barabás szerint a kettő között már nem igazán van átjárás. A politikus lát lehetőséget arra, hogy változtassanak a rendszeren, csak meg kell találni a módját.

Fontosnak tartja a vitákat, mert szerinte ezeken keresztül tudják a jelöltek megmutatni magukat és teljesítményük alapján kiemelkedni. Ezért is hasznos az előválasztás, mert ott zajlik a jelöltek kiválasztása, a nyilvános megjelenéseken kirajzolódik valakinek a személyisége, rátermettsége, szakmai hozzáértése és a legjobbat hozhatja ki egy-egy addig ismeretlen személyből. Barabás mindezt úgy képzeli el, mint egy jó értelemben vett „politikai kiszavazó show-t”.

A távlati cél egy haladó demokrata párt megalakítása, amelyben az ellenzéki szereplők nem csak a kampányt vinnék közösen, hanem utána együtt vennének részt a kormányzásban is. Barabás úgy véli, pártja készen áll erre.