A fegyver a nagy üzlet!

Lovász Péter 2019. november 5. 19:09 2019. nov. 5. 19:09

„A háború túl fontos dolog ahhoz, hogy a katonákra bízzuk” - mondta úgy száz éve Georges Clémenceau francia miniszterelnök. A katonák, főként a magas rendfokozatú katonák némelyike talán másként gondolja, de demokratikus államokban a honvédelmi miniszter rendszerint polgári személy, sőt néha asszonyszemély, a hadsereg főparancsnoka pedig általában az államfő, ugyancsak civil. Ma már jobbára a fegyvergyártásról és a fegyverüzletekről is a politikusok, tehát civilek, np és a vállalkozók, pénzemberek döntenek. És ha van egy csöpp eszük, azért szakmai-üzleti ügyekben megkérdezik a hozzáértő katonákat.

A mi fegyverkezésünk tárgyában persze - nem lévén semmilyen szakértő - engem nem kérdezett senki, és  azt a néhány millió választópolgárt sem faggatták, aki a számlát fizeti, de azt legalább közhírré tették, hogy fegyvereket veszünk, sokfélét, sok országból, s nemrégiben szert tettünk egy ausztriai fegyvergyárra is, amely már 160 éve jelen van a(z egyébként telített)  piacon és Angliában is van leányvállalata. Ára - kissé bizonytalan források-becslések szerint 38-40 millió euró volt. Kiskunfélegyházán cseh licenc alapján kézifegyvereket és lőszert gyártanak a magyar seregnek egy frissen gründolt hazai cégnél. A hadseregfejlesztési, védelmi program keretében  a kormány gondoskodó felügyelete mellett 2018. óta vásároltunk vagy vásárolni fogunk a honvédség számára maroklőfegyvereket, kézi gépfegyvereket, páncéltörő fegyvereket, helikoptereket, csapatszállító és oktatási célokat szolgáló repülőgépeket, tankokat és önjáró lövegeket, csapatszállító járműveket és parancsnoki gépkocsikat. Meg a hozzájuk való kiegészítő ezt-azt. És újra gyártunk fegyvereket. A teljes summa százmilliárdokra rúg, gyanítható, hogy pillanatnyilag senki nem tudja, mekkora lesz a végösszeg. Egyebekben pedig a védelmi költségek részleteit olyan jótékony nemzetbiztonsági homály fedi, hogy számvevő legyen a talpán, aki kibogarássza, hogy ki, mikor, melyik üzleten, mennyit...keresett.

Minek ez nekünk?

Korom Ferenc altábornagy vezérkari főnökké történt  kinevezése alkalmával tavaly Orbán Viktor adta meg a választ erre a kérdésre:

  • Magyarország nem létezhet erős hadsereg nélkül
  • Az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az országát, nem is érdemli meg azt.
  • Olyan hadsereg kell, amely bármely más nemzet fegyveres erejével felveszi a versenyt.

 

E három mondat alighanem Magyarország honvédelmi fejlesztési stratégiájának talpköve. Ugyan szó nem esik benne a NATO-ról, a katonai-védelmi rendszerről, amelynek tagjai vagyunk, nem tesz említést a feltételezhető ellenségről, mit sem mond az esetleg bekövetkező katonai konfliktus természetéről, nevezetesen arról, hogy védelembe vonulunk-e, vagy éppen mi leszünk a támadók, esetleg csak missziót teljesítünk valahol a harmadik világban. Meglehet, hogy a fejlesztési koncepciót tartalmazó Zrínyi 2026 elnevezésű tervben minderről vannak részletek, de ez a tervezet természetesen nem nyilvános. Ez érthető. Legyen ez a döntéshozó politikusok és a katonák dolga, csak remélhető, hogy okosan és felelősen döntenek. 

De azért amúgy civil módra éppenséggel eltűnődhetünk azon, hogy pártunk és kormányunk mire is költi közös milliárdjainkat?!

Egy dologban igazat kell adnunk Orbán Viktornak: a NATO-ban vállalt szerződéses kötelezettségeinknek végre eleget kell tennünk! A szövetségbe lépésünk óta soha nem költöttünk védelmi célokra a GDP-hez képest olyan arányban, amennyit vállaltunk (2 százalék), mert soha nem volt ennyi fölös pénzünk. Alighanem most sincs, mert lennének fontosabb célok, de az nem baj, ha amit vállaltunk, teljesítjük. (Mentségünkre szóljon, nem mi vagyunk az egyetlen spórolós tagország.) 

De ha már fegyverkezünk, messze nem mindegy, hogy ki ellen, mi ellen, milyen eszközöket veszünk, mely gyártótól s milyen áron?! (Nagyon remélem, hogy nem a migránsok rohama ellen készítjük fel a honvédséget!) Svéd, német, török, cseh, és ha a tender úgy hozza, más országbeli szállítók is fáradoznak a magyar honvédség eszköztárának gyarapításán. A beszerzések ténye nyilvános, (már amelyik nyilvános), az árak és a versenytársak ajánlatai nem. Csak az bizonyos, hogy a hadi szállítások piacán sikeres eladó, közvetítő és vevő cég soha még tönkre nem ment. (Legfeljebb a számlát fizető ország.) Igaz, Napóleon néhány hadiszállítót felköttetett, s alighanem más hadjáratok idején is adódott hasonló malőr, de az biztos, hogy a fegyvergyártás és eladás, nemkülönben a beszerzés a legjobb üzlet a világkereskedelemben, habár nagy a verseny. (Ennél jobb talán csak az adószedés lehet.)

Mármost ennek fényében vegyük szemügyre kissé Orbán Viktor három tételét.

- Magyarország nem létezhet erős hadsereg nélkül!

Miért nem? Costa Rica jól-rosszul, de megvan hadsereg nélkül. Nincs egy fia katonája sem. Hanem az igaz, hogy Magyarország a NATO tagja, s ez itt, Közép-Európában a hadak keresztútján szükségképp kötelezettségekkel jár! Rendben. És milyen az erős magyar hadsereg? Nagy létszámú, nagy tűzerejű, gépesített páncélos haderő légierővel és folyami flottával? Na ne! Talán jobb lenne korszerű és állandóan fejlesztett számítástechnikai-informatikai hadsereg, amely hírekkel látja el szövetségeseit, s talán informatikusi diplomát ad az állománynak. Erre talán még képesek is lennénk. De mi  pisztolyokat, német tankokat és török páncélozott járműveket veszünk.

- Az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az országát, nem is érdemli meg azt.

Tatár, török, osztrák, burkus, muszka és más hadak jártak errefelé, ezt a témát most inkább ne feszegessük! Most éppen nem fenyeget bennünket senki. (De ha már erről van szó: a kurdok például korántsem gyengék! Csak szegények és magukra hagyottak. Vajon azt érdemlik, ami most a sorsuk? )

- Olyan hadsereg kell, amely bármely más nemzet fegyveres erejével felveszi a versenyt.

Ez nem egyéb mint veszedelmes illúzió. Öncsalás és önámítás, ami arra jó, hogy némi ideológiai mázt vonjon a felesleges, de valakiknek szerfölött jól jövedelmező katonai beszerzésekre, de már csekély megfontolás után csak nevetségessé teszi az ilyen óhajt kimondó és tápláló politikai és katonai vezetést. Magyarország a NATO nélkül katonailag nem tényező és soha nem is lesz az. A NATO-val a biztonság egyik országa Európában. Talán e szempont alapján kellene fegyver-beszerzéseinkről és fegyver-gyártásunkról dönteni. Elképzelhető, hogy e keretek között is lehet - lopkodás nélkül -  igen jó üzleteket kötni, és ugyanakkor védelmi képességeinket erősíteni.