A végén csak Orbán pincsi pártjai maradnak?

- Űzöl valamilyen szerencsejátékot?

- Nem.

-Tippelni sem szoktál?

- Politikus ne tippeljen. Ráadásul miután folyamatosan aggodalmaskodom valamiért, hajlamos vagyok borúsabb jóslatokat adni, mint a realitás. De nem vagyok bolond ezt az olvasóval is megosztani!

- De most, azok után, hogy mégiscsak megosztottuk ezt az információt az olvasóinkkal, érdekelne, hogy mit tippelnél március 20-ra a Fidesznek?

- Na látod, mégsem bírom ki, hogy erre ne tippeljek, és még csak nem is kell hozzá lottószelvényt venni. De komolyra fordítva: csütörtökig biztos voltam benne, hogy most nem fogják kizárni a Fideszt; az Európa-parlamenti választások előtt ez a német partnerpártnak nem érdeke. Nem pusztán azért, mert a csúcsjelöltjük, Weber gyűjti a szükséges szavazatokat a megválasztásához, hanem belpolitikai okokból is. A német pártnak otthon a legnagyobb riválisa az ottani szélsőjobb, és bizonyára el akarják kerülni, hogy Orbán a kizárást követően egy szélsőségesebb pártcsaládhoz csatlakozzon, amivel az otthoni ellenfelüket erősítené. Ugyanakkor kutyaszorítóban vannak - sajnálni nem sajnálom őket, mert meglehetősen elvtelen módon viselkedtek a néppárti képviselőcsoportban; ők is pávatáncot jártak, nem csak Orbán -, mégis, ismétlem kutyaszorítóban vannak. Sem a Fideszt nem akarják elveszteni a frakcióból, sem azokat a pártokat, amelyek (egyre többen) elfogadhatatlannak tartja a németek eddig tanúsított elnéző magatartását. Hosszú ideig biztos voltam benne, hogy igyekeznek majd halogatni, a választások utánra tolni a konfliktust, és 20-án valamilyen utolsó utáni figyelmeztetéssel megúszni vagy tompítani a csattanást. Ma is ezt tartanám valamivel valószínűbbnek, de csütörtökön megjelent a kormány egyik szócsövében, a Magyar Nemzetben egy szerkesztőségi cikk, amely a Néppártból való kilépésre, tehát egy elővágásra szólítja fel a Fideszt. Hétszentség, hogy ez nemcsak egy elszabadult fantáziájú újságíró gondolatkísérlete volt. Ráadásul péntek reggel a rádióban a miniszterelnök maga is megszólalt, és ugyan kevésbé indulatosan, félig kijelentve, félig kérdezve, de kimondta:”Lehet, hogy a helyünk nem a Néppártban van.” Orbán saját bevallása szerint naponta tárgyalt a néppárti vezetőkkel: érzékelhette, hogy a meccs kétesélyes. Fel kell készülnie a rosszabb esélyre is , és úgy tenni, mintha ezt ő akarta volna. Az arca megőrzése fontosabb neki, mint az ország megőrzése. Úgy vélem, helyzete elbizonytalanodását a német nagytőke bizalmának megrendülése okozta. Eddig beruházásaikhoz mindent megkaptak, amit csak akartak: az Unió egyik legalacsonyabb munkabér-színvonalát, a munkaerőt kiszolgáltatottá tevő jogszabályokat, nagy adókedvezményeket. Most viszont az Audi példája nyomán megnőtt a sztrájkhajlandóság, a kormány a cafetéria megvonásával és a rabszolgatörvénnyel felhergelte a munkavállalókat. Ez a nagytőkének is kényelmetlen.

- Szentpéteri Nagy Richárd, elemzőként azt nyilatkozta a Hírklikknek, hogy Orbán, bármilyen döntés is szülessen, győztesen fog kikerülni az eljárásból…

- Ez csak rövid távon és csak belpolitikailag igaz. Itthon eljátszhatja a hazáért utolsó csepp véréig harcoló hőst, de ezt eddig is megtette. A fanatikus “kemény mag” ezt el is hiszi, kizárás vagy az esetleges felfüggesztés komoly üzenet volna a tábora gondolkodni hajlandóbb, Európához jobban kötődő részének. Épp azoknak, akiket már megrendített a kultúra, a tudomány, a tudás elleni barbár támadás is. Márpedig a Medián felmérése azt mutatta, hogy a magyar választók, beleértve a fideszeseket is, az európai átlagnál is nagyobb mértékben uniós elkötelezettek. Orbán eddig azt beszélte be nekik, hogy ő szabadságharcot folytat a magyar érdekekért Brüsszelben, győzni fog, és Európa az övé lesz. Viszont, ha március 20-án bármi komoly döntés születik a Fidesszel szemben, mégiscsak azt láthatja a szavazó, hogy ebben kudarcot vallott, Európa egésze nem akar Orbán zászlaja alatt menetelni. Mostantól nem csak kampányszöveg, hogy “Orbán vagy Európa”.

- De Orbán nem akar kilépni a Néppártból, bár megjelennek ezzel ellentétes hírek is…

- Eddig ezt mondta, én el is hiszem, hogy közel akart maradni a tűzhöz, de pár napja fordulat állt be a kommunikációjában. Még mindig nem hiszem, hogy a legkeményebb retorzió: a kizárás következik, ha Weber kénytelen engedni a Fidesztől szabadulni akaróknak, akkor is inkább a felfüggesztést tudom elképzelni, de Orbán szemlátomást mindenre fel akar készülni. A rosszabb verzió esetére fenyegetőzik a frakcióból való végleges kilépéssel, de enyhébb végkifejletet remélve gesztusokat is tesz. Nem lesz a plakátokon se Juncker, sem Timmermans -ígéri. Weber is lebegtet: három feltétele teljesítésének határideje március vége, miközben a néppárti ülés időpontja március 20-a. Ha a néppárt mégsem szánta el magát arra, amit már rég meg kellett volna tennie, akkor erre hivatkozva dönthetnek úgy is: addig függesztik fel a Fidesz tagságát, amíg a feltételek nem teljesülnek. Aztán választás után az erőviszonyoktól függően meglátják, keményen vagy puhán kell-e azokat a feltételeket értelmezni.

- Én kicsit másként látom, mint te; az ultimátumot könnyen kijátszhatja Orbán. A CEU-ra így is azt állítja, hogy nem hagyta el Magyarországot, a plakátokat egyébként is leszedné március végén, a bocsánatkérést pedig elintézi diszkréten, a zárt szobában. De nem is ez az én fő problémám, hanem azt, hogy az Unió – és a Néppárt – vezetői sértőnek találták a magyar kormány viselkedését, önmagukkal szemben, de mi van a magyar néppel?

- Ebben igazad van, de nem várhatjuk egy külső hatalomtól, még ha szövetségesünk is, hogy helyettünk vívja meg a magunk szabadságharcát. Sokáig vártuk ezt, folyamatosan abban hittünk, hogy na ezt már nem hagyja az Unió, de az Unió hagyta, mert megvolt a maga baja is. Én már azt is egy fontos jelzésnek tartom, hogy eljutottak idáig. Ez fontos jelzés itthonra is, segít abban, hogy a magyar emberek is tisztábban lássanak. Ezt várom tőlük a jövőben is, és nem többet: világos álláspontot, az uniós normák következetes számonkérését háttérpaktumok és szemhunyás helyett. Ezzel segíthetik Magyarországot, a magyar demokratákat. Vagyis az én optimizmusom, és a te pesszimizmusod lényegében ugyanolyan lehetőségeket lát, ha sok ez, ha kevés.

- Én egyébként azt gondolnám, már ha számít, hogy én mit gondolok, hogy Webernek szerepeltetnie kellett volna egy negyedik pontot is, jelesül azt, hogy Orbán kérjen bocsánatot a magyar néptől, amiért folyamatosan becsapta… Bár nyilván te is azt hangsúlyozod, hogy változást csak itt, mi magunk tudunk elérni.

- Ehhez nagy segítséget jelentene, ha végre feketén-fehéren bizonyítaná a Néppárt: tartja magát az elveihez, mert ugye ezt eddig nem mondhattuk el róla. De, most tényleg ne a Néppárt anyukáját szidjuk; a leckét senki nem írja meg helyettünk.

- Ami a hazai ellenzéki kilátásokat illeti: a december-januári fellendülés után megint a visszaesést tapasztaljuk, és ugyan vannak közös akciók, de egyre bágyadtabbak, nem is túl ötletesek. És, ha ehhez még hozzátesszük, hogy az MSZP közös európai listát javasolt, és abból sem lett semmi, sőt, ami azért megint presztízsveszteséget jelent…

- Kétségtelenül nehezebben megy a dolog, mint amire én magam is számítottam, reméltem. Két eredményt azért hozott a váratlanul fellobbant december-januári közös ellenállás, és ezeket semmiképpen nem tenném zárójelbe. Az egyik eredmény a rabszolgatörvényhez kapcsolódik, amely végül is elindította a pártokon is túlnyúló ellenzéki együttműködést. A piaci szférában felébredtek a munkavállalók, és azok a multik, akikre ráfogták, hogy az ő érdekükben született a jogszabály, sorra jelentik be, hogy nem fogják alkalmazni. Ez a haszon tehát nem a pártpolitkában jelentkezett, hanem a munkahelyeken, az emberek életében. De ez a fontosabb, nem?

- Én ezt az Audi sikerének tulajdonítom…

- Kellett az Audi, nem vitás, de az ő sikerükhöz meg kellett az a társadalmi rokonszenv, amit a tüntetések, a politikai akciók hoztak el. Ha jelképekben akarnék fogalmazni: még nem nőtt ki a földből a bokor, de a talaj mélyrétegeit már kezdtél megforgatni a munkahelyi és a most először a vidéket is elérő utcai demonstrációk. Eddig pedig éppen ez hiányzott. A másik eredmény, hogy vannak heti egyeztetések az ellenzéki pártok között, bár az nekem is fájó hiány, hogy ennek az EP-választáson még nem látszik az eredménye. Amúgy a Jobbikkal közös EP-listát feleslegesnek, mi több károsnak is tartottam volna, ott amúgy sem vész el szavazat, ugyanakkor a Jobbik Európa-politikájában még túl sok a kérdőjel. Az viszont, hogy a demokratikus baloldali és szabadelvű ellenzék sem volt képes egy közös Európa-párti listát létrehozni, az bűn. Nem az MSZP bűne, amelyik ezt a Párbeszéddel együtt folyamatosan sürgette. Ismerem persze azt a közvéleménykutatást, amely azt mondja, nincs értelme a közös listának, de ezt a kutatást rosszul olvassuk; ez a szavazatok százalékos arányát méri, de azt nem mutatja meg, hogy hány szavazat megy veszendőbe az öt százalék alatt teljesítő pártok esetében. Ez összesen 5-7 százalékot is jelenthet. Ha sok szavazat vész el, annak nem csak az a következménye, hogy a Fidesz duplán nyer, hanem az is, hogy az ellenzéki szavazók egyébként is nagyon törékeny bizakodását egy komoly vereség ismét szétzúzná. Néhány hónap alatt az önkormányzati választásokig nagyon nehéz volna újból összeragasztgatni. Az őszi önkormányzati szavazásoknál már valamilyen módon szükség van arra a jobbikos szavazóra is, amelyik elfogadja a rasszizmussal, az erőszakkal, a szélsőségekkel való szakítást. De az előzmények és kölcsönös fenntartások miatt nagyon nem mindegy, milyen programmal épül ki a helyi együttműködés egy-egy civil vagy pláne pártjelölt körül. Nem akarom a kapcsolatokat rontani, de nem volna megnyugtató, ha a még nem kiforrott ideológiájú, feldolgozatlan konfliktusokkal terhelt Jobbik volna legerősebb pártként a program fő meghatározója, miközben számszerű előnye csak annak köszönhető, hogy a baloldali pártok nem voltak képesek egyesíteni táborukat az EP választáson. Márpedig a külön-külön indulás ilyen helyzetet teremt, vagyis, adott esetben a Jobbikot hozza olyan helyzetbe, hogy a tárgyalóasztalnál “vezető pártként” ő diktálhat, és nem pedig az egyike az egyenrangú szövetségeseknek. Nem az MSZP akar diktálni, más se tegye, de az egyezkedés nem folyhat zavaros, még nem tisztázott ideológiai alapokon és irányítással.

- De azt már biztosan látjuk, hogy nem lesz közös lista….

- Igen, ez a hajó már valószínűleg elment. Baj. Nagy baj, hogy többen fontosabbnak tartottak egy kvázi nagymintájú közvéleménykutatást, aminek a választást tekintik. De ha ez a hajó el is ment, még indulnak motorcsónakok; a közös programelemeket és a részvételre buzdítás közös kampányát hívom így. Amelyben még lehet és kell is együttműködni. Például abban, hogy a tét Orbán, vagy Európa. Orbán vezérletével sosem lesz sem demokratikus, sem “szociális Európa”, amelyben az együttműködés végre kiterjed a szociális gondok megoldására, amelyben van közös szociális védőháló, közös szabályok a minimálbér vagy a családi pótlék kiszámítására, közös Európai Munkatörvénykönyv a munkavállalói jogok védelmére. Lehet az “Orbán vagy Európa” jelszavát negatív kampányként fitymálni, de ha ott állunk egy válaszút előtt, és az egyik út a mocsárba vezet, akkor kutyakötelességünk teli torokból kiabálni: vigyázz, ne arra menj!

- Maradva még az esetleges kudarcnál, ismerve az ellenzéki pártok korábbi reakcióit, a választást követően jönne megint a gyászmunka…

- Na még az kéne, hogy újra járjuk a régi köröket: elszúrt felkészülés, egymással balhézó ellenzék, hiányos mondandó, rossz eredmény, sírás-rivás, bűnbakkeresés, vezetési válság, “gyászmunka”, lassú feltápászkodás, újabb kampány. Van már éppen elég “halottunk”, sok elvesztett választás. Inkább előzzük meg az újabb csalódást.

- Amúgy szerinted Orbán merre viszi az országot?

- Ő többnyire megmondja, hogy merre megy, így a Brüsszel elleni támadást is előre meghirdette. De nem akar kilépni az Unióból, főként addig, amíg onnan egy fél fillér is jön. Ehhez tömegtámogatása sem volna. Most azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az európai parlament összetételét sikerüljön jobbra, a jobbszélre tolni, elzárkózó, egymásra is gyanakvó országok pusztán gazdasági szövetségévé tenni. Ezt hívja ő szépen hangzó terminussal a “nemzetek Európájának”. Régebben akart komoly funkciókat is, elképzelte magát már sokmindennek, de azt hiszem azt már látja, hogy ez nem megy. De hogy szabadabb keze legyen egy tekintélyelvű rendszer kiépítésében, azt elérhetőnek látja. Ez a célja májusig. Ha ezt elérte, akkor az országon belül még rosszabb folyamatok indulnak el. Világossá vált, hogy immár feleslegesnek ítéli meg a centrális erőtér politikáját, vagyis már nincs érdekében a jobboldalt egy gyenge Jobbikot, baloldalt egy gyenge MSZP-t vagy LMP-t életben tartani. Most már minden kell neki, kell az egész pálya. Ennek a hadműveletnek már ebben a ciklusban is megvoltak az állomásai; minden autonómia kivégzése: az önkormányzatok további jogfosztása, a civilszervezetek megfélemlítése, a kivéreztetett, oktatás, a megtámadott Akadémia, a médiaholding, a bíróságokról most már elfogadott törvény… Szóval azt hiszem, Orbán ezt az utat gáttalanul folytatná egy sikeres EP-szereplés után. Lehet, hogy eljutnánk odáig, hogy már csak az általa kreált pincsi-pártok működhetnének, a többit elpusztítja, még a látszatra sem lenne szüksége.

- Most egy diktátor szimptomatikus jegyeit soroltad fel…

- Pontosan. De – bár költői a kérdés -, van erről kétségünk? A mostani diktátorok másmilyenek, mint a régiek. Nem oszlatják fel a parlamentet; minek, ha van benne kétharmaduk; nem fognak nyíltan betiltani lapokat, csak inkább hozzásegítik, hogy tönkre menjenek, a választásokat is megtartják, hiszen övék a törvény és a választási bizottság is. Sokféle néven nevezik az egyeduralomnak, a diktatúrának ezt a fajtáját, még azt sem állítom, hogy ugyanolyan rossz benne élni, mint a régi, véres diktatúrákban; nem, el lehet benne éldegélni, ha nem szólsz bele a nagyok dolgába.

- Fogalmazhatunk úgy is, hogy ez a kétharmad törvényes diktatúrája?

- Nagyon pontos ez a meghatározás. Erről van szó. A törvény, a kétharmad törvényei gyakorolják a diktatúrát. Ezen keresztül képes megteremteni, és már az előző ciklusokban meg is tette, a saját köre és családja gazdasági monopóliumait, megteremtette a politikai monopóliumot. Most vagyunk abban a szakaszban,amikor a kulturális, ideológiai monopóliumot teremtené meg. Ezért kellett a médiaholding, ezért nem szabad független Tudományos Akadémiának lennie, ezért történtek a kulturális, művészeti életben a leszámolások. Lehet, hogy egy régebbi típusú diktátor simán ledózerolja az Akadémia épületét, itt erre nincs szükség, éppen csak beloptak egy szót egy törvénybe, jelesül azt, hogy egy vagyonkezelő alapítvány kutatóintézeteket is fenntarthat.

- Udvariasan akarom befejezni ezt az interjút, ezért nem kérdezem meg, hogy mi lesz a szocialista párttal?

- Nem hagyom, hogy ilyen legyen a végszavad… Paradox a helyzet: még soha ennyire nem volt szükség baloldalra, mint most. Az MSZP a baljóslatok ellenére él, nem született helyette új nagy baloldali párt. Többen hitték, hogy így lesz, régen még én is úgy gondoltam, hogy majd jön egy új párt, amely folytatja és újjáteremti értékeinket…De ez, látszik, nem olyan könnyű. Akkor viszont nincs mese: a meglévőt kell újjáalkotni, alkalmassá tenni a feladatra.