Kell-e baloldali emlékezetpolitika?
„Köszönőviszonyban sincs a tényekkel, kizárólag politikai célokat szolgál az, ahogy ma a kormány – és különösen az Orbán-beszédek – bemutatják a történelmi eseményeket” – ebben egyetértettek az MSZP műhelyeként működő Deák Ferenc Kör által, „Újrahasznosított történelem – évfordulók, emlékezetpolitika, múltértelmezés” címmel rendezett pódiumbeszélgetés résztvevői. Csepeli György szociálpszichológus, a fiatal baloldali Csunderlik Péter és a konzervatív demokrata Gyurgyák János történészek azonban abban már vitába szálltak egymással, hogy minden emlékezetpolitika káros-e.
A pódiumbeszélgetésen a többi között azt igyekeztek körbejárni (azon túl, hogy tényleg ez a törekvés látszik-e), hogy miért van a mai demokratikus oldalnak elmaradva a saját identitása, gyökerei meghatározásában, a szimbolikus és érzelmi politizálásban, az emlékezetpolitikában. Van-e két elkülönülő történelmi hagyománycsomag, illetve állíthat-e értelmes és hiteles alternatívát a baloldal a kormányzati mondandóhoz képest, kell-e baloldali emlékezetpolitika.
Csepeli György szerint minden ideológiai irányzatnak szüksége van érzelmi, szimbolikus politizálásra, saját identitásuk meghatározására, ennek része a történelmi gyökerekhez való viszonyulás is. A baloldal ezt súlyosan elhanyagolta, már a Kossuth-címer kontra koronás címer vitában sem állt ki a maga igazáért. Most viszont fel kell vennie a kesztyűt, felvállalva a történelem kisajátítása elleni ideológiai harcot. Szerinte Magyarországon István és Koppány óta hagyományos a „duális identitás”, az egymással szembenálló identitások és hagyományok harca.
Csunderlik Péter azt fejtette ki, hogy egy politikai rendszer akkor helyezi a középpontba az emlékezetpolitikát, ha valódi politikát nem tud vagy nem akar folytatni. Az értelmiség kettéhasadásának igazi kezdete 1905-6-ban volt, amikor kormányra került egy kurucos párt, amely programjából semmit sem tudott megvalósítani, viszont újratemetésekkel (Rákóczi, Thököly) pótolta ezt. A Habsburgok viszont éppen akkor reformokat akartak érvényesíteni, de éppen a függetlenség hangoztatásával ez a kormány ennek próbált ellenállni, innentől szakította ketté az értelmiséget „haza” és „haladás” egymással szembefordított eszménye. Ez azóta is tart.
Gyurgyák János szerint viszont mindenfajta emlékezetpolitika csak távolabb visz a történelem megismerésétől. Hagyni kellene a történészeket dolgozni, a baloldali és jobboldali kormányok egyaránt hibáztak, amikor különféle emlékezetpolitikai intézeteket (azelőtt az 56-os intézetet, most a Veritástól kezdve egy sor másikat) hoztak létre, pedig a kutatásnak az MTA-nál vagy az egyetemeknél volna a helyük. Így nem kerülhetett sor arra, hogy a társadalom nyugodt körülmények között feldolgozza a három nagy traumát: Trianont, a Holokausztot és 1956-ot. Az emlékezetpolitika és a történelem a politika foglyává vált, a baloldal is jobban tenné, ha nem szállna be ebbe, hanem a saját jövőképével foglalkozna – fejtette ki. Vicces képet jellemezte a helyzet abszurditását: olyan szobrokat kellene készíteni, mint a kettéosztott kártyalapok, pl. alul Tisza, felül Károlyi, és kormányváltáskor csak meg kellene fordítani.
A közönség hozzászólói inkább annak adtak igazat, hogy szükség van a baloldal kiállására a történelemhamisítás ellen, a saját hagyományok vállalásáért, (tehát baloldali emlékezetpolitikára, pl. Ady megvédésére), mert különben mondjuk az első világháborús és Trianon-évfordulók csak sót hintenek a nemzetek történelmi sebeire. (Csepeli szerint baljós előjel, hogy Orbán el sem ment Párizsba, ahol egykori ellenfelek együtt emlékeztek a világháború végére.)
A rendezvényen egyébként nyilvános sörözésre hívta Hiller István Gyurgyák Jánost, mert nem értett vele egyet abban, amit a baloldali kultúrpolitika hibáiról mondott. Ő elfogadta a meghívást, mondván, hogy ehhez két sörre is szükség lesz.
