Veszélyes fegyver a társadalom ellen – álhírek minden oldalról

– A kutatás bebizonyította, hogy a diákok valóban egyre több és több álhírt fogyasztanak?

– A diákok maguk is látják, hogy növekvő mennyiségű álhírt kényszerülnek olvasni. Ezt időnként észre is veszik, de úgy gondolják, hogy ők bizony semmiféle híresztelésnek, vagy hírlapi kacsának nem ülnek fel. Hozzá kell tenni, hogy ilyen illúziója minden álhírfogyasztónak van, legtöbben tehát bíznak saját ítélőképességükben. Sokszor azonban alaposan tévednek. Nagyon gyakran tűnnek fel az interneten olyan ismeretterjesztőnek tűnő oldalak, amelyek narratívája az „amit neked nem tanítanak a suliban”. Ezeken a portálokon valami különleges csomagolásban extra, titkos tudást ígérnek. Az ilyen kis érdekességek közé bújtatva, néha elképesztő álhírek rejtőznek.  

– Azt halljuk, hogy Gulyás Gergely miniszter már feljelentést is tett néhány olyan álhírportál ellen, amely az általános nyugdíjcsökkentésről ír. De az ellenzéket lejárató portálok száma is igen magas. Ezekre az álhírekre gondol?

– Nem teljesen, ugyanis a diákok ritkán olvasnak közéleti híreket. Olyan azonban gyakorta előfordul, hogy például szellemidézésről, vagy összeesküvés-elméletekről írnak, amelyeknek elképesztően sok, 400 ezres követője van. Többségük diák. Vagy legutóbb, az egyik tudományosnak álcázott oldalon azt olvashatták, hogy New York-ban a metrón az atomsugárzás nagyobb, mint a csernobili atomerőmű környékén, az erőmű felrobbanásának idején. Ez elképesztő butaság, ami az orosz propaganda leszivárgása lehet. Ilyen kamuhír nagyon sok van. Nem kéne különösebb utánajárás, hogy ezt cáfolni lehessen. A fiataloknak elsősorban ezek a tudományosnak tekinthető álhírek, vagy az összeesküvés-elméletek lehetnek vonzóak. Ugyanis ezekkel szemben áll a szikár tényekre épülő, megalapozott tananyag, amelyet – valljuk be – időnként még unalmasan is tálalnak. A titkos, misztikus és izgalmas csomagolásban megjelenő fantasztikum – amit az álhírportálok kínálnak – ezért érhet el komoly sikereket. Miután ezek elsősorban a közösségi médián találhatóak, amelyeket leginkább diákok fogyasztanak, ezért a fiatalok a legsérülékenyebbek, mert ki vannak téve a megtévesztő híreknek.

– A migránsozás, sorosozás már el sem éri a fiatalabb korosztályt. A közéleti álhíreket ők egyáltalán nem fogyasztják?

– Mint említettem, az ilyennel inkább az idősebb korosztályt célozzák. Épp ezért, ezek leginkább a rádióban, tévében láthatóak, az internetet talán kevéssé fertőzik.

– Azok, akik beszippantják az orosz propagandát az amerikai metró csernobili mértékű radioaktív szennyezéséről, vajon felnőttként könnyebben hisznek a politikai álhíreknek?

– Inkább azt mondanám, hogy ha valaki nem rendelkezik megfelelő érdeklődéssel, megalapozott véleménnyel, akkor az álhíreket könnyebben elhiszi. Az álhírekkel kapcsolatos kritikai beállítottság attól függ, hogy a fogyasztóknak mennyire fontos a hír. Ha első látásra nem tudják eldönteni, hogy az adott információ igaz-e, vagy sem, akkor különösebb energiát nem fordítanak az ellenőrzésére. Kvázi: el is hiszik. A vélemény nélküli ember inkább annak hisz, aki hangosabban közli a mondanivalóját. Nyilván egy intenzív kormányzati kampánynak jelentős politikai hatása van, főleg, ha hiányzik az ellentétes narratíva. Mint említettem, ez elsősorban a felnőttekre zúdul, a fiatalokat inkább az áltudományos hírekkel, elképesztő életmódbeli tanácsokkal, fogyasztószerekkel, celebekről szóló hírekkel bombázzák.

– Az iskolai oktatók ezeket az álhíreket mennyire tartják veszélyesnek?

– Nagyon, de nem csak a diákokra, hanem az egész társadalomra nézve. A kutatás megállapítása szerint a közéleti álhír rövid távon gyorsan hat, a tudományos álhír viszont hosszabb távon érezteti hatását, tartósabb; ilyen értelemben talán még veszélyesebb is, mert egy hamis világ képzete marad fenn.

– Mit lehet ez ellen tenni? Minden diák mellé nem lehet egy hírmagyarázó szülőt, vagy pedagógust állítani.

– Ez aligha lehet megoldás, hiszen a diákoknak jobb az antennájuk az álhírekre. Sokkal inkább arra lenne szükség, hogy az álhírek felismerésével kapcsolatos készségfejlesztés, vagy tudatosság a mainál magasabb színvonalú legyen az iskolarendszerben.  Ez érvényes a diákokra, de a pedagógusokra is. Abban egyelőre megoszlanak a vélemények, hogy lehet-e az iskolában közéleti témájuk álhírekről beszélgetni. Ez egyelőre tabunak látszik.

– Ma a világban szinte mindenütt az tapasztalható, hogy a társadalom jelentős része képtelen védekezni az álhírek ellen. Nem túlzó elképzelés, hogy ezt a problémát majd pont a magyar iskola oldja meg?

– Természetesen ez roppant nehéz feladat, de egy normális iskolarendszernek vállalni kell a kamuhírek kivédésére szolgáló harcot is. Különösen nehéz a politikailag félrevezető hírekkel szembeni fellépés. Részben azért, mert a kormányoldal ezekre a hírekre – szemben az ellenzékkel – a többszörösét tudja költeni.  Persze az is igaz, hogy a Gulyás Gergely, vagy a Varga Mihály által emlegetett ellenzéki álhíroldalak is léteznek, s ha elérik a társadalmat, akkor már nehéz ellene bármit is tenni. Ezért úgy gondolom, hogy az oktatási rendszert kéne felkészíteni az álhírek elleni küzdelemre. Nyilván nem feltétlenül 45 perces, frontális külön órákra gondolok, hanem olyan gyakorlatok elsajátítására, amelyek felismerni engedik a valóságot meghamisítani szándékozó híreket. Feltárják és leleplezik a manipulatív médiatechnika működését. Mindezt persze elsősorban a tanárképzésbe kéne beilleszteni, hogy aztán a módszert a tanárok is képesek legyenek továbbadni.

– Az álhírek kiszűréséhez szükség lenne kritikus gondolkodásra, tényekre alapozott véleményekre, fejlett vitakészségre. Tényleg azt gondolja, hogy ezeket a mai magyar oktatási rendszer tolerálja?

– A jelenlegitől valóban eltérő tanár-diák viszonyra lenne szükség. Olyan szerepfelfogást kéne meghonosítani, amelyben a tanulók mernek kérdezni, kételkedni, vitatkozni, visszaszólni. Ezzel szemben, egyelőre még az a szemlélet uralkodik, hogy a diáknak feltétel nélkül el kell fogadnia, amit az oktató mond. Ez olyan szemlélet, amin elég nehéz változtatni.

– Illetve ma inkább azt tapasztaljuk, hogy a digitális világban a diák tájékozottabb a tanárnál, így aztán elég nehéz az oktatási rendszertől várni az álhír elleni védekezést. Nem gondolja?

– Kétségtelen, ha a tanár vagy a szülő kevesebbet tud, mint a diák, az tényleg nem könnyíti meg a helyzetet. De vannak olyan szerveződések, alapítványok, vállalkozások, amelyek rendelkeznek már felkészült szakemberekkel. Az iskola pedig elsősorban a keretet adhatná a képzésre.

– Van arról fogalmunk, hogy az álhírek szempontjából mit hoz a jövő, lehet-e, hogy az eddigieknél is jobban megvezetik majd a társadalmat, szerte a világon?

– Félek, hogy a java még csak most jön, ezért kéne mielőbb felkészülni a kritikai attitűd kialakítására. A kételkedő ember nehezebben verhető át. Pár év, és jönnek az élethű videók, amelyeken olyan mondatokat adnak a politikusok szájába, amiket valójában soha nem mondtak. Ezek a filmek a megtévesztésig hasonlítanak majd, a szereplők szemmozgása, mimikája tökéletes lesz. Ilyen videók hamisításával szörnyű dolgokat lehet majd művelni. Így aztán az álhírek, ál-üzenetek valódiságát tényleg csak a józan észre, az ítélőképességre, a világ alapos ismeretére, a racionális gondolkodásra alapozva lehetne majd felismerni.