Csizmazia Ferenc: nincs az a szint, ami alá egy fideszes képviselő ne süllyedne, hogy a pozícióját megtarthassa

KlikkTV 2024. április 27. 10:00

A Fidesz korábban fontosnak tartotta, hogy betartsák a köznevelési törvényt, és senki se kampányoljon óvodákban, iskolákban. Úgy tűnik most már kevésbé érzékenyek erre, hiszen egy XVI. kerületi fideszes képviselő óvodában kampányolt, és mikor emiatt számon kérték, cinikusan azt mondta, ő csak a kapcsolatot tartja a választókkal - erről beszélt Csizmazia Ferenc, az ellenzék közös XVI. kerületi polgármesterjelöltje a KlikkTV Heti Egyenleg Ráadás című műsorában. Elmondta, hogy  feljelentést is tett az ügyben a helyi választási bizottságnál és felhívta képviselőtársai figyelmét arra, hogy mindenkinek tisztességesen kellene kampányolni. Csizmazia Ferenc a „kopogtatások” által gyűjtött vélemények alapján reális esélyt lát arra, hogy változás történjen a Kertvárosban. 

Mint elmondta, erre azért van szükség, mert jól látszik, hogy a kerület jelenlegi fideszes polgármestere belefáradt abba, hogy egyensúlyozzon a pártközpont és a helyi lakosság között. Lassan minden döntését csakis a pártközpont utasításai alapján hozza meg, nem pedig a kerületiek érdekében. A fideszes többségű testületben is ez a szemlélet uralkodik, a helyi ellenzéki képviselők hiába nyújtanak be a kerületi lakosok érdekében bármit, a fideszes többség lesöpri az asztalról a javaslataikat. Csizmazia Ferenc ebben szeretne változást, ő maga is számos javaslattal élt az elmúlt években, ezeket is elkaszálták, és többször is lejárató kampánnyal támadták meg. 

Csizmazia Ferenc és Vajda Zoltán - a kerület országgyűlési képviselője, a Költségvetési Bizottság MSZP-s elnöke - évek óta dolgozik a helyi közösség építésén, felvették a kapcsolatot a helyi civil szervezetekkel, és közös programokat szerveztek, 2020 óta rendszeresen utcafórumokat tartanak. Csizmazia Ferencet támogatja az MSZP, a DK, a Párbeszéd, a Momentum és az LMP, valamint több helyi civil szervezet.