Vitézy a kínai vasúti projektet is megtámadta

HírKlikk 2024. április 27. 16:36 2024. ápr. 27. 16:36

Teljes, totális tévút lenne a kínaiakkal építeni a tömegközlekedési rendszertől elkülönített reptéri expresszvonatot Ferihegyre – ahogy a mai hírekben ez megjelent – írta Facebook-posztjában a volt fideszes államtitkár, aki most az LMP támogatásával indul Budapest főpolgármesterségéért.

Vitézy Dávid bejegyzésében két okot jelölt meg, az egyik, hogy kész terv van arra, hogy a vasúti hálózatba bekössék a repteret.

„Így a különböző elővárosi és távolsági vonatok állnának meg a reptéren, egy új vonalon áthaladva a nemzetközi repülőtér előtere alatt. Ezáltal számos irányból lenne vonattal elérhető a repülőtér: nem csak a belvárosból, de Kelenföldről, a Közvágóhíd térségéből, de a vidéki nagyvárosok felől is – a térképen ez látható. Erre nem csak terv, de építési engedély is van, uniós forrásból ezt kéne megcsinálni. Elkülönült reptéri expresszvonatot építeni kínai hitelből ehhez képest őrült pazarlás volna és mivel csak a belvárost érné el, leginkább a turistákat szolgálná.”

A másik, szerinte, hogy Budapestet nem szabad Kína játszóterévé tenni.

„Láttunk már tervet Budapesten sok évvel ezelőtt is végig „lábakon” vezetett kínai reptéri magasvasútra, ami nem a meglévő MÁV-hálózatra épített, hanem önálló új infrastruktúrán akart bejutni a reptérről – városképromboló, igénytelen és felesleges terv volt.”

Hozzáteszi, helyrehozhatatlan hiba lenne, ha a repülőtér európai és hazai országos vasúti rendszerbe való bekapcsolása és valós, hálózatos tömegközlekedési megoldások felkínálása helyett csak egy drága kínai luxusvonat épülne a budapesti reptérre.

A bejegyzésben Vitézy arra reagált, hogy kínaiak építenék, kínai hitelből az új ferihegyi vasútvonalat is. A V0 egy olyan kelet-nyugati vasútvonal lenne, amely délről kerülné el Budapestet. A koncepció lényege, hogy a tehervonatok nagy része az új V0-s vonaton a városon kívül haladna, míg a személyvonatok használhatnák a ma is meglévő, városon keresztül vezető vasúti infrastruktúrát.